Amikor nemrég olvastam a hírekben a mi hazánkos Dúró Dóra könyvdarálási akciójáról, bíztam abban, hogy a társadalmunk egészséges immunreakciója oda sorolja Dúró performanszát, ahova való: pár perc hírverés után a teljes feledésbe. Persze, sejteni lehetett, hogy a törzsi gyűlöletben szocializált magyar közélet végletei mindkét oldalon támadásba lendülnek, pro és kontra, de remélhettük, hogy ezt legalább két irányból felülírja az össztársadalmi konszenzus. Egyrészt a civilizációs közmegegyezés arról, hogy a könyvek elpusztítása nem része az európai kultúrkörnek, másrészt pedig szakmai körök egyetértése abban, hogy bár kétségtelenül fontos törekvés a társadalom érzékenyítése a másság vonatkozásában, azt nem biztos, hogy a személyiségfejlődésnek a kezdeti szakaszában kell megtenni.
Nos, tévedtem. Pár nap leforgása alatt ugyanis a magyar közélet megosztottságának legmélyebb bugyrai tárulkoztak elénk. Ez akkor is szomorú, ha a folyamat mögött felsejlik az orbáni politikának a legújabb ellenségkép legyártását célzó törekvése, amely 2022-ig egy új törésvonal mentén kívánja a társadalmat két részre szakítani, hazánkat a „jó” és „gonosz” küzdelmének újabb csataterévé változtatni.
Nézzük először is a könyvdarálás, mint aktus kérdését. Ha volt is könyvégetés a nyugati civilizációban a sötét középkor óta, az kizárólag diktatúrákra volt jellemző, ahol a hatalom nem tűrt el a saját véleményétől eltérő gondolatokat. A polgári-keresztény világot az különbözteti meg a barbártól, hogy a nézeteltéréseket nem darálókban és máglyákon, hanem érvekkel, párbeszéddel és vitával rendezi. A keresztény tanítás – Európa civilizációs gyökere – ennek a vitakultúrának az alapja, ami nem a liberálisok által hangoztatott tolerancia, még csak nem is a szolidaritás elvére, hanem a lényegesen magasabb minőséget képviselő szeretet tanítására épül. Ez pedig a gyakorlatban az embertársaink, és minden emberi gondolat, érzés, és cselekedet iránti empátiát, megértést jelent.
A nemzeti öntudat, keresztény értékrend és magyar családok védelmezőjének szerepében tetszelgő kormánypárt valószínűleg pontosan tudatában van ennek, ezért is szervezte ki ezt az akciót szövetségesének, a Mi Hazánk Mozgalom üdvöskéjének, akinek a politikai profiljába ez a szerep tökéletesen illeszkedik. A Fidesz már most jól kitapintható módon az LMBTQ közösségben találta meg az illiberális eszme legújabb ellenségképét, és az új főgonosz ellen vívott kíméletlen hadjáratban – egy 2022-ig tartó permanens politikai kampányban – Orbán Viktor lesz minden magyar családok megmentője, és a liberális métely elleni küzdelem főhőse (mellékszerepben Dúró Dóra, Novák Előd & Katalin). Gondoljunk bármit is erről a kérdésről, az biztos, hogy egy ilyen performansz és politikai agenda újabb évtizedekkel veti vissza Magyarországot a polgárosodás útján, ahol egy ilyen valóban lényeges kérdéskör higgadtan, kulturáltan, az egymás megértésére és elfogadására épülő konstruktív társadalmi vitában elbeszélhető és talán kezelhető.
Egy egészséges társadalomban az elburjánzó társadalmi-politikai viták idején lép be a szakma, amely tudományos megalapozottsággal rendet vág a laikusok által végletekig kisarkított csörtékben. A magyar társadalom súlyos állapotát jelzi, hogy a pszichológus szakma a kialakult társadalmi feszültség tompítása helyett inkább kiszélesítette a frontvonalakat azzal, hogy egy másik „hadszíntéren”, ezúttal a tudományos síkon ásott mély lövészárkokat.
Történt ugyanis, hogy a témában kifejtette a véleményét Bagdy Emőke is, aki klinikai szakpszichológusként, pszichoterapeutaként mindig minden fórumon következetesen, hitelesen és tudományos megalapozottsággal képviseli az álláspontját, ráadásul a tudományos élet képviselőitől szokatlan közérthetőséggel és empátiával. Bagdy Emőke véleménye röviden úgy foglalható össze, hogy a vitathatatlanul fontos társadalmi érzékenyítést a nemi devianciák vonatkozásában nem a fejlődéslélektani szempontból még éretlen óvodás korosztálynál, a nemi identitás kialakulása előtt kell megkezdeni, mert az káros hatással van a gyermek fejlődésére. Ami akkor is egy fontos vélemény, ha az a szebb napokat látott, az utóbbi években a kormányzat egyik fő propagandaeszközévé silányult Magyar Nemzet hasábjain látott napvilágot. Ehhez képest a magyar tudományos élet felkent képviselői szakmai érvek helyett olyan elképesztő gyűlöletcunamit zúdítottak Bagdy Emőkére, amihez fogható talán csak a könyvégetést tudományos megalapozottsággal kivitelező totalitárius rendszerekben tapasztalható.
Ezzel a kör be is zárult. 2022-ig a NER boszorkánykonyhájában már csak a verkli forgásáról kell gondoskodni egy-egy jól időzített törvényjavaslattal, performansszal, nemzetközi színjátékkal. Sőt, a narratíva tetszőlegesen bővíthető: készüljünk fel az abortusz-vita, a lombikprogram, a melegházasság, a béranyaság és az Isztambuli Egyezmény körüli viták öncélú, és pusztító gerjesztésére, amiben a magyar társadalom minden területének korifeusa, legyen az politikus, újságíró, civil aktivista, független értelmiségi, egyetemi docens, vagy egyházi vezető, önelégülten tapicskolhat, kielégítve saját szekértáborának igényeit és elvárásait. A magyar társadalom pedig legalább még egy generációt várhat arra, hogy végre a polgárosodás útjára léphessen.
A szerző a Jobbik EP-képviselője
A Publicisztika rovatban megjelenő írások nme feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
