Úgy lett négyszeres olimpiai aranyérmes, hogy magyar bajnokságot sosem nyert, ugyanis nem volt hajlandó egyesületben vívni. A többiek közt nem érezte jól magát, és alacsony termete, rövid karja sem voltak épp ideális adottságok a víváshoz. Mégis legenda lett, és csak háború miatt nem nyert több bajnoki címet. Sokáig azt állították róla, hogy zsidó létére segítette a nácik oldalán harcoló magyar hadsereget – amiért ki is tüntették. Ungváry Krisztiánnak köszönhetjük, hogy ma már tudjuk az igazságot. 140 éve született, és március 14-én volt 67 éve, hogy nincs közöttünk. De ki is volt Fuchs Jenő?
„Nem tartozott a korabeli, szokásos előkelő vívók táborába. Sem mágnás nem volt, sem katonatiszt, sem dúsgazdag polgárok, kereskedők, vagy gyárosok gyermeke. Apja nyomdász volt. A Pallas Nyomda főgépmestere. (...) Mindkét fiát taníttatta, egyetemre járatta, hogy ügyvédek legyenek. Ez volt szinte mániákusan az életcélja. Az is lett, mindkét fia – Fuchs Jenő is. Fuchs Jenő azonban a mágnások és dzsentrik, katonatisztek és nagyiparosok vívóvilágában jogvégzettsége ellenére mindig egy kicsit magára maradt – írta róla 1955. márciusi nekrológjában a Képes Sport.
Klub nélkül a csúcsra
Fuchs 1882. október 29-én született Budapesten. Kívül rekedt kora vívótársadalmán, sokáig egyesületen kívüli sportoló volt, versenyen sem nagyon indult. A nagy hazai viadalokon senki nem látott szívesen egy klub nélküli sportolót, az ő győzelme ugyanis egyetlen nagy egyesületnek sem volt az érdeke. 1908 elején aztán mégis úgy döntött, hogy elindul a rendkívül erős mezőnyű jogászversenyen, és az itt aratott diadal, valamint a bajnokságban szerzett nyolcadik helye elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy nevezzék az 1908-as londoni olimpiára.
Londonban rendkívül jól alkalmazkodott a szokatlan körülményekhez (a mérkőzéseket salakon rendezték), és bejutott a nyolcasdöntőbe, ahol öt magyar vívott. Fuchs holtversenyben végzett az első helyen Zulawskival, akit azután a megismételt, egy tusra menő döntőben idegfeszítő küzdelemben újra legyőzött. Diadalra vitte a kardcsapatot is, amivel megalapozta a magyar kardvívás hírnevét.
Klell Kálmán később így emlékezett rá egy hazai emlékversenyen: „Az alacsony, zömök termetű Fuchs vívóállása nem volt iskolaszerű. Rendesen nagy távolságban állt fel ellenfelétől. Idegekre menő, óvatos vívómodorában aztán a pengejáték közben elvonta küzdőtársa figyelmét, s ezalatt szinte belopta magát ellenfele közelébe. Ilyenkor aztán ballesztrával vagy villámgyors egyenes vágással lepte meg ellenfelét.”
A londoni diadal után Fuchs eltűnt a nyilvánosság elől, és négy éven keresztül nem indult egyetlen versenyen sem. Illetve mégis, csak éppen nem vívásban: evezésben 1911-ben rajthoz állt a magyar bajnokságon az egypárevezősök (skiff) között, és természetesen meg is nyerte. Közben elindította ügyvédi praxisát, de ez annyira nem ment jól, hogy Rottenbiller utcai bérelt irodájából továbbra is apja nyomdászlakásába járt haza aludni. Senki sem tudta róla, hogy titokban újra az olimpiára készül.
Négy év után ismét feltűnt a semmiből
Hatalmas meglepetést keltett, amikor négy évvel később bejelentette, hogy el akar indulni a stockholmi olimpián. Az 1912-es játékokra a címvédő jogán jutott ki, és itt sokkal erősebb vívómezőny gyűlt össze, mint négy évvel korábban. Fuchs Jenő azonban megismételte sikerét, és egyéniben újra övé lett az aranyérem. A csapatban is ő szerezte a legtöbb győzelmet, és így velük is sikerült megvédeni a címet.
„Bámulatos tudással, elhatározó fölénnyel dolgozott már a csapatversenyben is. Egyetlen assautját sem vesztette el. A ma lefolyt egyéni versenyen pedig betetőzte fényes szereplését: másodízben nyerte meg az egyéni kardvivás világbajnokságát. Oly teljesitményt produkált ezzel dr Fuchs Jenő, mely után most már méltán illeti meg őt »a világ legjobb vivója« büszke cím. Oly kiváló társaságban, mint amilyet a londoni, majd stockholmi olympiád gyüjtött össze, ismételten győzedelmeskedni, minden dicsérő szónál többet mond” – méltatta Pesti Hírlap 1912. július 19-i számában.
Aztán jött az első világháború, és az öldöklés szokás szerint véget vetett minden sporteseménynek. 1916-ban Berlinben lett volna az olimpia, ezt meg sem tartották, majd az 1920-ban eredetileg Budapestre tervezett játékokat Antwerpenbe helyezték át, és a vesztes országok sportolói nem vehettek részt rajta.
Negyvenhat évesen is megpróbálta
1924-ben, vagyis 12 évvel második győzelme után, Fuchs ismét jelentkezett az olimpiai csapatba, de ennek feltételeként most már versenyeken kellett volna bizonyítania, hogy helye van a legjobbak között. Amikor az olimpiai indulók létszámát négy főre korlátozták, Fuchs végül visszalépett a válogatótól. Négy évvel később, 1928-ban aztán újra jelentkezett az olimpiai válogató versenyekre. A hír lázba hozta a hazai sportvilágot, hiszen a négyszeres olimpiai bajnok 20 éve, 1908 tavasza óta nem indult magyar versenyen. Ekkor azonban, 46 évesen, már nem volt a régi: fáradtsága, versenyhiánya rányomta bélyegét a szereplésére, és legendás nyugalma is elhagyta. Miután nem tudott a döntőbe kerülni, végleg felhagyott a versenysporttal.
„Az első volt a magyar vívás történetében, aki előre kidolgozott terv szerint készült minden versenyére és szisztematikusan edzett. Szinte a legendás, úttörő finn atlétákat előzte meg' percre kidolgozott edzésterveivel, orvosi ellenőrzés alá vetett sportolásával. Mindehhez hallatlan szorgalma, kitartása, példamutató következetessége párosult. Óriási tehetségén felül nem kis részben ennek az alaposságnak köszönhette világsikereit – írta róla megemlékezésében a Képes Sport.
A pástról a tőzsde élére
Sportpályafutása után is jelentőset alkotott. Ügyvédi irodát nyitott, majd a Budapesti Áru- és Értéktőzsdén helyezkedett el mint tőzsdetitkár. Az ő közbenjárására vezették be a mai napig használatos statisztikai jelentési rendszereket, kiépítette a tőzsde háttérapparátusát. A Magyar Olimpiai Bizottság által publikált írás szerint munkásságát a második világháború alatt is folytatta, és mivel a tőzsdei cégek nélkülözhetetlennek minősítették, állását is megtarthatta. 1944-ben azonban zsidó származása miatt el kellett hagynia munkahelyét, ezt követően pedig bezuhant a tőzsdei kereskedés. A háború végét a budapesti gettóban vészelte át. Annak befejeztével, 1945 februárjában aztán megbízták a kereskedési feltételek megteremtésével és a tőzsde alkalmazottainak összehívásával. Hamarosan főtitkárnak választották, 1945 májusában pedig sikeresen élesztette újjá a magyar tőzsdei kereskedést. Tevékenységét egészen 1948-ig folytatta, amikor az akkor nyolcvannégy éves pesti tőzsde utolsó közgyűlésén bejelentette, hogy a tőzsde működését a kommunista hatalom beszünteti.
Meghamisított életút
Fuchs Jenő 1955. március 14-én, 72 éves korában halt meg. Több mint 40 évvel a halála után egészen furcsa történet került nyilvánosságra róla. 1999-ben a Lyukasóra májusi számában Szilágyi György „Sárga karszalag és Vaskereszt” címmel írt róla cikket, az írás alapjául pedig Szepesi Géza (magát Szepessynek hívta) visszaemlékezése szolgált. Szepesi azt állította, hogy 1945-ben együtt raboskodott Fuchs Jenővel a Pestvidéki Fogházban, aki azt mesélte neki, hogy bár nem lett volna kötelezve rá, de a második világháborúban önként jelentkezett munkaszolgálatosnak, és a keleti fronton bátorságával annyira kitűnt, hogy a 323. német gyaloghadosztály egyik tisztje felfigyelt rá, és javaslatára Friedrich Trompeter ezredes hadosztályparancsnok kitüntette a Vaskereszt II. osztályával. Jány Gusztáv pedig, amikor erről tudomást szerzett, mivel a viselési engedélyt neki kellett kiadnia, csak annyit felelt a Fuchs zsidóságát firtató kérdésre, hogy nincs módja a németek döntését felülbírálni, ő csak hősöket ismer.
A hazugságról végül 2017 novemberében Ungváry Krisztián történész rántotta le a leplet, aki az Élet és Irodalomban írt publicisztikájában bizonyítékokkal cáfolta meg a történetet. Mint írta, némi kutatással a Fuchs-legendárium összes adata cáfolható. 1945 után Fuchs egy napra sem volt letartóztatva, így nem találkozhatott Szepesivel a börtönben. A vívóbajnok 1945. október 23-án adta le munkahelyi igazoló bizottságának azt a saját kezűleg kitöltött kérdőívet, amelyen be kellett számolnia életének 1939–1945 közötti szakaszáról. Ebben az szerepel, hogy semmilyen kitüntetést nem kapott, és nem teljesített katonai szolgálatot, tehát a Don-kanyarban sem járt. Saját állítása szerint kormányzói kivételezettséggel rendelkezett, és ezt még a nyilas uralom alatt is elismerték. Ungváry úgy véli, Friedrich Trompeter ezredes 1942-ben csakugyan kint volt a keleti fronton a német 323. gyaloghadosztály egyik ezredparancsnokaként, azonban Vaskeresztet nem adományozhatott, mert az ott és akkor hadosztályparancsnoki jogkör volt. Semmilyen adat nincsen arra sem, hogy ismerte volna Fuchsot. Arra pedig végképp nincs – szögezte le a történész – , hogy Fuchs ezt a katonai kitüntetést kapta volna – ez azért is kizárható, mert egy zsidó munkaszolgálatost biztosan nem tüntettek volna ki ilyennel. A Vaskereszt adományozásánál ugyanis mindig fel kellett tüntetni az érintett csapattestét, jelen esetben – amennyiben Fuchs kinn lett volna a fronton – egy munkaszolgálatos századot, ami a kor ismeretében nyilvánvaló képtelenség. Jány Gusztávnak pedig nem tartozott a jogkörébe német kitüntetések viselésének engedélyezése – ez a kormányzó jogköre volt.
Ungváry szerint nem terjedhetett volna el ez a legenda, amennyiben akár csak egy adatközlő foglalkozott volna Szepesi előéletének vizsgálatával. Szepesi ugyanis a mesebeli Münchhausen bárót is megszégyenítette már-már beteges nagyotmondási mániájával. Érdekes módon sokan felültek ennek.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/11. számában jelent meg március 11-én.
