Szombaton egy kínlódós meccsen nem sikerült győzni Podgoricában a magyar labdarúgó válogatottnak – jó hír, hogy gólt sem kaptunk, de elszórtunk két pontot. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón megkérdeztem Marco Rossit, hogy ezzel az eredménnyel kiszálltunk-e a csoportelsőségért vívott harcból (a fő riválisunk, vagyis Szerbia ugyanitt győzni tudott), de a szövetségi kapitány azt mondta, még sok meccs van hátra. Igaza van: ha nem kapunk ki majd Belgrádban, és itthon sikerül megverni a szerbeket (és persze hozzuk a többi kötelezőt), akkor a szombati meccs eredményétől függetlenül lehetünk csoportelsők. Ráadásul nem csak az első, a második helyezett is kijut a németországi EB-re.
Egy ilyen kötelező meccs várt ránk kedden este, a telt házas Puskás Arénában: a csoport hátsó felében, egy ponttal szerénykedő litván válogatott a 146. a FIFA-világranglistán (mi a 33. vagyunk), ellenük csak a győzelem az elfogadható eredmény. A keménymag is egy molinóval jelezte, hogy fiesztára készül, mert azt írták a bannerre: minden meccsnap ünnepnap!
Esélyeshez méltóan kezdett a magyar csapat, már a hetedik percben megvolt az első gólhelyzetünk egy szabadrúgásból érkező beívelésből. Az azt követő szöglet után nagyon védett a litván Gertmonas. Ezután valóságos tűzijáték-sorozat alakult ki a litvánok kapujánál, de gólt nem sikerült szerezni. Az első fél órában brutális volt a magyar nyomás, az ellenfél csak elvétve jutott át a félpályán és azt lehetett érezni, idő kérdése, és feltörjük a litván védelmet. Ezen időszak statisztikája is sokatmondó: 67 százalékban nálunk volt a labda, tizenötször lőttünk kapura, ebből ötször a kapus védett. A másik oldalon az arány: 0/0.
A nyomás végül a 32. percben ért góllá: Szalai beadására kilépett a védője mögül a magyar bajnokság gólkirálya, a Pakstól nyáron a Fradiba szerződött Varga Barnabás és a bal felsőbe varrta a labdát, 1-0!
Ezután jött az első litván támadás, de Szalai Attila a tizenhatoson bevetődve mentett. Egy felső kapufával válaszoltunk: Szoboszlai szabadrúgásból közel harminc méterről megdöngette a felső lécet. A kipattanó gyors labdát Szalai fejelhette az üres kapuba, fölé. Az első félidő képe alapján az sem lett volna túlzás, ha három-négy gólos előnnyel mehet a magyar csapat az öltözőbe, de végül maradt az egy-null.
A második félidőben folytatódott a magyar nyomás, ráadásul viszonylag hamar, a hatvanadik percben bejött a fáradó litván védőkre a magyar bulldózercsatár, Ádám Martin. Sorra alakítottuk ki a jó helyzeteket, de a végén mindig becsúszott egy apró hiba. A második félidő közepe leült kissé, még szórványos füttyök is érkeztek a közönségtől, amikor túl könnyen veszítettünk el egy labdát. A hetvenötödik percben Szoboszlai egyedül mehetett el a jobb szélen, de a tizenhatosra beérkezve kétszer is rossz megoldást választott – könnyen lehet, hogy Rossi rá is célzott, amikor Podgoricában név nélkül kritizálta a játékosait, azt állítva, hogy többen a valós tudásuk hetven százalékát sem adták ki magukból. Húsz perccel a vége előtt a litvánok eljutottak az első szögletükig, és mindjárt hármat is rúghattak gyors egymásutánban, szerencsére nem lett baj egyikből sem. Amikor már a negyedik sarokrúgást végezhették el, a közönség komoly füttyel fejezte ki nemtetszését – az ellenfél kezdte átvenni a kezdeményezést. Már kezdtem aggódni, amikor a nyolcvanharmadik percben Sallai egy óriás gól ragasztott be húsz-huszonöt méterről a bal felsőbe – 2-0 ide! Nem csoda, hogy Rossi is megnyugodva kortyolhatott bele az ásványvízbe, a szurkolók pedig szinte felrobbantak a gyönyörűségtől.
Közben a csoport másik meccsé, Szófiában a bolgárok rúgtak egy gól a szerbeknek, akik később kiegyenlítettek, így 1-1 lett a mérkőzés eredménye. Magyarország ezzel pontegyenlőséggel, holtversenyben Szerbiával a csoport élére került, miután Budapesten megérdemelten győzött 2-0-ra.
Ritkán kezdünk így EB-selejtezőt: három meccs, hét pont, nulla kapott gól!
