A brit kormányfő június 7-én távozik a Konzervatív Párt vezetéséről, és addig marad miniszterelnök, amíg a toryk kiválasztják utódját.
magyar
Dévényi István e heti vendégei: Pulai András (Publicus Intézet) és Ember Zoltán Levente (Iránytű Intézet).
A Medián és a Publicus Intézet is friss közvélemény-kutatással állt elő. Nagy csatát jósolnak a második helyért.
EP-választási körkérdés, Szalai Kriszta-interjú, törökszentmiklósi riport, igazolták a kettős élelmiszer-minőséget, a Strache-ügy hatása – itt a friss Magyar Hang!
Magyarországon folyamatosan zuhan a boltok száma, főképp a kistelepüléseken. Egyre több a bevásárlási lehetőség nélküli település.
A felmérések szerint tovább töredezik az európai politikai paletta. A jövőben még többet kell egyeztetni, és más pártcsaládokkal együttműködni.
Összesen 14 ezer fideszes és 12 ezer ellenzéki figyeli majd a választások tisztaságát.
Hónapokon keresztül elmaradt utóbbiak elszaporodásának rendes, hatósági mérése is.
Darabja akár havi 500 ezer forintba is kerülhetett piaci áron. Az olcsóbb lízing helyett a drágább megoldást választották.
Dévényi István e heti vendégei: Csintalan Sándor, Konok Péter, Lampé Ágnes és Pörzse Sándor.
A legendás kapus 43 évesen, 26 év és 882 mérkőzést követően búcsúzik a profi foci világától.
Minden korábbinál nagyobb arányú győzelmet arathat a Fidesz az idei európai uniós választáson – írja honlapján Török Gábor. A politológus szerint a DK és a Momentum is megerősödhet az ellenzéki térfélen.