Az egyetlen szigeten élő hatalmas állat háromszor akkora, mint egy rendes patkány, és eddig senki sem látta élőben. És lehet hogy már soha nem is fogja.
Molnár Csaba
Minthogy a hatóanyag már a szervezetben szaporítja fel magát, kisebb adagot kell beadni belőle a páciensnek, ami feltehetőleg a kialakuló – egyébként is elhanyagolható – mellékhatások további csökkenését fogja okozni.
Tavaly egy hatalmas gammakitörés érte el a Föld felső légkötét, és ott részlegesen elpusztította az ózonréteget. Számok nyelvén.
A parkok, erdők, arborétumok mellett lakó emberek sejtjeiben hosszabbak a DNS végeit védő teloméra régiók, amelyek az öregedéssel egyre rövidülnek. Vagyis az ő sejtjeik fiatalosabbak maradnak.
II. Erzsében uralkodása a második Erzsébet-korként fog bevonulni a brit történelembe, ebből az életrajzból kiderül, miért.
Ez már a harmadik leépítési hullám idén a legnagyobb zenei streaming-szolgáltatónál, amely továbbra sem tud nyereséget termelni, az agresszív terjeszkedés ellenére sem.
Egy felmérés szerint a vizsgált csokoládégyártók alig ötöde szerzi be etikus forrásból a kakaót, a többiek olyan alapanyagot vesznek, amelyet részben gyermekmunkával állíthattak elő.
Spanyolországban feltártak egy női koponyát, amelynek tulajdonosa kétszer túlélte, hogy lyukat fúrtak a koponyájába.
Ahelyett, hogy zárulna az olló. Az okok egy része régi, más részük viszont teljesen új: a covid.
A rágcsálók nagy károkat okoznak a mezőgazdaságnak, csakhogy a drasztikusabb irtási módszerek az ökológiai szempontból jelentős állatfajokat és az őket fogyasztó, esetenként ritka ragadozókat is veszélyeztetik. Mit lehet tenni?
Az orosz-ukrán és az izraeli-Hamász háborúban is elengedhetetlen egymás rádióadásainak zavarása, a drónok semlegesítése érdekében. És ugyanilyen létfontosságú a rádiózavarás zavarása is.
Van, hogy a rosttartalmuk miatt csökkentik az egyszerre jelentkező krónikus betegségek kockázatát. Egyébként azonban a feldolgozott ételek számos betegség okozói lehetnek.