Az osztrák hátterű gyümölcsfeldolgozó két forinttal emelte volna a korábbi ajánlatot, 15 forintot ajánlott fel a léalma kilójáért, a szabolcsi gazdák szerint ez is elfogadhatatlan.
R. Kiss
Ha nem változik a feldolgozó árajánlata, tényleg a fákon fog maradni a léalma, egyszerűen nem éri meg betakarítani.
Az alulfinanszírozottság teszi működésképtelenné az egészségügyi rendszert – vélik a Magyar Hangnak nyilatkozó szakértők.
A fizetés továbbra is alacsony, ráadásul egyre többet kell dolgozni az óvodákban.
A minisztériumi véleményezés után „széleskörű társadalmi és szakmai egyeztetést” ígérnek.
Több mint hatvan évet töltött a pályán, már nem akar kamera elé állni a színészóriás.
2,5 millió embernek kell számolnia Magyarországon a parlagfűallergia okozta tünetekkel. Idén jelentős lesz a pollenterhelés.
A szomszédok szerint a polgármester sógornője lakja a házat, turista még nem járt benne.
Azért indulna, hogy képviselje és megvalósítsa régi álmát, a Sétáló Budapest koncepcióját és egy új politikai kultúrát.
Klaus Johannis azt firtatta, van-e a kormánynak pénze a nyugdíjak és a közszolgák bérének kifizetésére. A kormányzó szocialisták szerint ezzel kárt okozott Romániának.
Domokos László arról nem bocsátkozott elemzésbe, hogy alulfinanszírozott-e a szektor. „Lehet, hogy kevés a pénz, lehet, hogy nem” – mondta.
Meg lehet kerülni az EU-s tilalmat. A kormányok elszántságán múlik a káros szerek kivezetése.