Individualista nép (is) vagyunk, az illiberális maszk alatt csupa okoskodó, fegyelmezetlen libernyák.
Szerető Szabolcs
A pillanatnyi politikai haszonszerzés bűvöletében annyira túlünnepelte magát a hatalom az első hullám levonulásakor, hogy sokan már nehezen hiszik el, valós veszély fenyeget.
Örültem volna, ha igaznak bizonyul a hír, miszerint Dzsudzsák Balázs visszatér a másodosztályba kiesett Debrecenhez.
A hatalom kiábrándulva fordul el a Nyugattól, küzd a liberális befolyás ellen, nemzeti szuverenitásról szónokol, és kultúrharcot provokál. Színház az egész orbáni világ.
Ha a mostani helyzetet a kormány félrekezeli, a kibontakozó társadalmi válság előbb-utóbb a politikai egyensúlyt is kikezdi.
Biztos, hogy ez volt az a gesztus, az az ügy, amely megerősíti a polgármesterek mögötti széles körű ellenzéki választói összefogást?
Érdemes elgondolkodni azon, hányadán is állunk ma az állammal, amelynek alapítására emlékezünk.
Azok a kormányváltásban érdekelt szereplők, akik nem Gyurcsány Ferenccel képzelik el a jövő Magyarországát, nem elégedhetnek meg a puszta morgolódással. Most van itt az ideje megszerveződni, alternatívát állítani.
Kivételes pillanat a miniszterelnök rendszerében, amikor a vezető maga cáfolja meg, megengedőbben: árnyalja a propagandagépezete által sulykolt valóságértelmezést.
A sportszervezetek politika általi megszállása mára rendszerszintűvé vált, s hamar kiszolgáltatott helyzetben találja magát az, amelyik nem akarja megérteni az idők szavát.
A kifogásolt irányvonal fő felelősének szerepe tabu marad a Navracsics-interjúban. Pedig az új politikához új ember kell. Ennek nyilvános kimondása azonban – ma még – politikai öngyilkosság volna.
A miniszterelnöknek az uniós pluszpénz kiharcolásához el kellett ismernie, kétharmados kormányzása sem változtat azon, hogy hazánk messze van az unió átlagos fejlettségi szintjétől.