Hazánk az 1,8 millió virológus országa – csak a móka kedvéért higgyünk a hivatalos közlésnek, miszerint csaknem ennyien kitöltötték és visszaküldték a feladónak a legutóbbi konzultációs kérdőívet, amelyben járványügyi tanácsokat is lehetett adni a kormánynak. Őszintén remélem, hogy az elszabadulni látszó második hullám megfékezéséhez szükséges lépésekkel nem várja meg a hatalom a válaszok részletes értékelését. Annak a több mint hatmillió magyar választópolgárnak a nevében is mondom ezt, aki ezúttal sem vett részt a tét nélküli, de legalább manipulatív és méregdrága fideszes társasjátékban.
Komolyabbra fordítva a szót: pánikra nincs ok a meredeken növekvő esetszámok láttán, aggodalomra annál inkább. A kéziféket előbb-utóbb valahogy be kellene húzni, hogy kezdjen kilapulni az a bizonyos görbe, különben fennáll a veszélye, hogy hamarosan a halálos áldozatok száma is kilő. Az egészségügyi ellátórendszer pedig a tavaszinál is nagyobb terhelés alá kerül, ahogy annak lehetőségéről és veszélyeiről az orvosi kamara elnöke beszélt a napokban. Anélkül, hogy járványügyi szakértővé avatnám magam, csatlakozom azokhoz, akik a második hullám felbukkanásáért elsősorban az állampolgári fegyelem lazulását okolják. (Az időjárás például bizonyosan kizárható.) Nagyobb baj, hogy ez a fajta lazaság a riasztóan növekvő megbetegedések hatására sem látszik változni. Az úgynevezett vírustagadás nem hazai sajátosság, máshol még tüntetnek is az effajta ön- és közveszélyes hóbort művelői. Magyar ember nem vonul utcára a maszkviselés ellen; inkább csendben szabotálja az előírások, javaslatok betartását. És otthon, a boltban, a kocsmában, no meg a Facebookon megosztja véleményét. Mondhatnak neki bármit, átlát politikuson, szakértőn, újabb oltáson mesterkedő tudóson, orvoson.
Személyes, de elég egyértelmű tapasztalat: a közterületen tartózkodó honpolgárok kritikus tömege tesz magasról a maszkviselésre, távolságtartásra, egyebekre vonatkozó rendelkezésekre, ajánlásokra. Divat ma azt mondani a magyar népre, hogy erős, autoriter vezetésre vágyik, ám ez – ha egyáltalán így van – a legkevésbé sem párosul jogkövető magatartással, engedelmességgel, tekintélytisztelettel. Individualista nép (is) vagyunk, az illiberális maszk alatt csupa okoskodó, fegyelmezetlen libernyák. A kormányzat sem igazán tett azért, hogy figyelmeztető szava meghallgatásra találjon. A stabil politikai pozíció nem jár együtt olyan tekintéllyel, amelyre ilyen helyzetben nagy szükségünk lenne: amikor a polgár számára magától értetődő, hogy betartja a rendelkezéseket, és vállalja az esetleges kellemetlenségeket is azért, hogy a nagyobb baj elkerülhető legyen. Ehhez mély bizalom kellene állam és polgárai között.
Tavasszal az emberek egy része úgy lázadt, hogy már akkor maszkot viselt, amikor fentről inkább ennek az ellenkezőjét javasolták. A szociális érintkezések korlátozása akkor bevált, ám mentálisan megviselte a társadalmat, padlóra küldte a gazdaságot. Furcsa, hogy az újbóli szigorítás elkerülése érdekében milyen sokan képtelenek betartani az egyébként nem igazán elviselhetetlen előírásokat, magatartási szabályokat. Pedig ebben az esetben a hülyeség szó szerint ragályos lehet.
