Százával hagyják el a nagy fehér cápák (amelyekről A cápa című filmek óta mindenki azt hiszi, hogy a tengerek legmegátalkodottabb tömeggyilkosai) a túlélésük érdekében az Afrika déli csücske környéki vizeket, mert az ottani gyilkos bálnák (vagy előnyösebben hangzó nevükön: kardszárnyú delfinek) vadásznak rájuk, és főleg a cápák májából szeretnek lakmározni.
A Dél-Afrika partjai mentén fekvő tenger egykoron a fehér cápák paradicsoma volt: sok százan gyűltek oda, hogy táplálkozzanak és pározzanak. Ennek a tengerbiológusok örültek, hiszen a fehér cápa csúcsragadozóként hatalmas szerepet tölt be a tengeri ökoszisztémák stabilitásának fenntartásában, de a strandturizmusból élők annyira nem voltak boldogok a cápák láttán. 2011-ben érte el ottani egyedszámuk a csúcsot: akkor nyolc partszakaszon több mint 300 fehér cápát figyeltek meg. Aztán az egyedszámuk valamiért drasztikusan visszaesett, és 2019-ben már egyetlen fehér cápát sem láttak a környéken.
Dél-afrikai és kanadai kutatók az utóbbi években átfogó felmérést végeztek a dél-afrikai fehércápa-populációkról, és arra próbáltak rájönni, hogy mi okozhatta az eltűnésüket (ami láttán sokan már attól kezdtek félni, hogy talán az egész faj került végveszélybe). Nos, az eredmények szerint a jelenség sok tényezőre vezethető vissza, de úgy tűnik, hogy a fehér cápák többségükben nem elpusztultak, csak elköltöztek (pontosabban elmenekültek, mert Dél-Afrika partjainál közvetlen veszélybe került az életük). Az okok között természetesen megtalálhatók az ökológiai tényezők (például a környezetszennyezés, a tenger melegedése és savasodása, illetve a táplálékforrások fogyatkozása) is, de sokkal megdöbbentőbb, hogy a cápákra leselkedő legnagyobb veszélyt a még náluk is gyilkosabb gyilkos bálnák jelentik.
Bár a fehér cápákat csúcsragadozónak nevezik, ez nem jelenti azt, hogy nekik semmilyen más állattól nem kell tartaniuk. A modern ökológiában már nem beszélnek táplálékláncról, sokkal inkább táplálkozási hálózatról, mert az állatfajok közötti táplálkozási kapcsolatok (vagyis hogy éppen melyik eszi meg melyiket) sokkal bonyolultabbak és változékonyabbak. Simán előfordulhat, hogy két faj kölcsönösen egymást eszi, ha éppen olyanok a körülmények, és lehetőségük adódik rá.
Először 2015-ben dokumentálták a Dél-Afrika környéki tengerekben, hogy a gyilkos bálnák fehér cápára vadásztak. Azóta kiderült, hogy ezek az emlősök hétkopoltyús tehéncápákat és bronzcápákat is prédálnak. Legalább két alkalommal megfigyelték már, hogy a gyilkos bálnák kiharapják a cápák testéből a májukat, és csak azt fogyasztják el. A máj sokszor számít kiemelt jelentőségű szervnek a ragadozók számára, hiszen rendkívül tápláló, számos nyomelem és vitamin, illetve sok kalória található benne. Emiatt, ha a ragadozónak nincs lehetősége a teljes zsákmány elfogyasztására (mert például túl nagy), akkor hatékony választás lehet a máj megcélzása.
Bár arra nincs közvetlen bizonyíték, hogy az összes fehér cápa a gyilkos bálnák miatt hagyta el a dél-afrikai vizeket, azt már megfigyelték, hogy ha a cápák összeakadnak a tengeri emlősökkel, akkor általában menekülni kezdenek, illetve arról is vannak adatok, hogy amikor egy gyilkosbálna-csapat legalább három fehér cápával végzett az egyik partszakaszon, nem sokkal később az összes ott élő cápa elhagyta a területet.
A két leghírhedtebb cápagyilkos gyilkos bálna a Port és Starboard névre hallgató duó (amelyek onnan kapták nevüket, hogy Portnak balra, Starboardnak pedig jobbra hajlik a hátúszója, és a hajózásban a hajók bal oldalát hívják portnak, a jobbot pedig starboardnak). Port és Starboard már évek óta terrorizálja a cápákat, sokukat szabadítottak meg a májuktól. De idén február 24-én szó szerint mészárlást követtek el, amikor egyetlen nap alatt 17 (tizenhét) cápát öltek meg és májtalanítottak.
