Magyar fesztiválok, klubok és koncerthelyszínek arra buzdítják a zenészeket, előadókat, hogy a következő időszakban aktívan vegyenek részt a csak Facebookon futó kampányban.
Belföld
Rengeteg emberrel, köztük betegekkel is találkozhatott Rovó László. Karanténban a Rektori Hivatal, tesztelik a fül-orr-gégészeti klinika dolgozóit – tudta meg a Magyar Hang.
A szakszervezet Maruzsa Zoltán nyilatkozatára reagált, felháborítónak tartják, hogy az államtitkár szerint a pedagógusoknak több szabadideje van, így az új Nemzeti alaptanterv előkészítésére is juthat idejük.
Semmi nem indokolja, hogy Orbán Viktornak élethosszig tartó felhatalmazást adjunk – mondja a Jobbik elnöke.
Hétpárti kezdeményezést szeretne az ellenzék vasárnap, de egyelőre nem tudni, a Fidesz és a kormány nyitott-e erre.
A vásárlási láznak dél körül már nyoma sincs a piacokon. Még mindig sok az idős vásárló, de nem csak ők gyülekeznek. Maszkot a Teleki téren kaptunk.
Rövidül a nyitvatartás.
A párt egyúttal arra is kérte Orbán Viktor kormányát, hogy vegyen példát a szomszédos országokról, és pótolja azoknak a jövedelmét, akik elveszíthetik a munkájukat és a megélhetésüket a járvány miatt.
Komló és Szekszárd után Nagykanizsán is.
Az utcákon sokkal kevesebb az ember, ezért nem tartják indokoltnak továbbra sem a kijárási tilalom bevezetését.
A színész-rendező elsőként csatlakozott a XIII. kerületi önkormányzat felhívásához.
A veszélyhelyzet ideje alatt nem lehet például választásokat tartani.
A 34 éves unoka késsel többször megszúrta, és kalapáccsal ütlegelte. A rendőrök a helyszínen elfogták.
„Úgy érzem magamat, mint egy drogdíler, akit valahol a reptéren kapcsoltak le a cuccal, pedig már remélte, hogy hazaérkezik” – mondta.
Nagyon jól járt Balásy Gyula cége, de a például a Lokál sem panaszkodhat.