Barion Pixel
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kásler Miklós: Március óta két egészségügyi dolgozó halt meg a vírusban

Szerző: | 2020. október 08., 19:23 | Belföld

Koronavírus idején a Szent László Kórház (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Augusztus végén, szeptember elején a járvány általában a fiatalabb generációt érintette, ez azóta megváltozott, a korosztály folyamatosan tolódik ki az idősebbek felé. Jelenleg az 50-65 év közöttiek között a leggyakoribb a vírusfertőzés, az összes fertőzött körülbelül 40-45 százalékát jelentik – erről beszélt Kásler Miklós a Spirit FM Exkluzív Novák Andrással című műsorában. A 65 éven felüliek érintettsége 8-10 százalék között van, a fennmaradó százalékokat a 20-40 év közöttiek töltik ki.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője elmondta azt is, hogy az egészségügyi dolgozók között nagyjából annyi vagy kevesebb fertőzött van, mint az első hullámban. – Március óta két egészségügyi dolgozó halt meg a vírusban – tette hozzá.

A vakcinával kapcsolatban a miniszter arról beszélt, hogy Magyarországon csak teljesen biztos vakcinát fognak alkalmazni, azt viszont senki nem tudja megmondani, hogy erre mikor kerül sor. Kásler Miklós szerint számos kérdés van a vakcinával kapcsolatban, például az is, hogy elegendő lesz-e egyfajta vakcina.


HIRDETÉS

Címkék: egészségügy, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kásler Miklós, koronavírus


HIRDETÉS
Bejutottunk egy járványkórházba

Bejutottunk egy járványkórházba

Romániáig kellett utaznunk hozzá. Videón mutatjuk meg, milyen egy Covid-kórház belülről! Két munkatársunk egy teljes műszakot tölthetett el a koronavírusos betegek ápolását végző székelyudvarhelyi intézményben!

HIRDETÉS

FIZESSEN ELŐ A MAGYAR HANG HETILAPRA!

Friss lapszámunk

  • Bukás – Magyar Hang-ajánló
  • Magyar Hang - 2020. december 03., 16:57
  • Interjú Kútvölgyi Erzsébettel, riport a székelyudvarhelyi Covid-háttérkórházból. A Szájer-ügy. Keresse a Magyar Hangot – a Bűvös Szakács mellékletével!

Támogasson minket!

Hirdetés

HIRDETÉS

Hirdetés

Ajándékozzon Magyar Hangot!
HIRDETÉS

CSATLAKOZZON HOZZÁNK PATREONON

Az élet, meg minden

#033 Képes Gábor – Kapudrog az informatikai forradalomhoz

#033 Képes Gábor – Kapudrog az informatikai forradalomhoz

Ellenkultúraként indult, aztán beköltözött otthonunkba.

Pin It on Pinterest