
Akár havi 10 ezer euró ösztöndíjat is kaphat egy vendégoktató a kormányközeli Mathias Corvinus Collegiumtól, de a fiatalabbak (35 év alatt) is 5000 eurónyi juttatásban részesülhetnek – idézi az intézmény honlapján elérhető adatokat a Telex. Az összeg magába foglal utazást, egészségbiztosítást, szükség esetén vízumot, lakhatást, irodahelyiséget, részvételt külföldi konferencián és költőpénzt is. Az ösztöndíj időtartama két héttől legfeljebb egy évig tart.
A portál cikkében kiemeli, az 5 és 10 ezer eurós, akár egy évig is tartó vendégoktatói ösztöndíjak azért is figyelemre méltóak, mert rendkívül távol állnak a hazai egyetemi életben elérhető fizetésektől. Nyáron posztolta ki Urkom Aleksander, az ELTE adjunktusa, hogy „542 EUR (192 506 forint). Ennyit keres ma Magyarországon egy egyetemi adjunktus, doktori végzettséggel, folyamatos kutatói és publikálási kötelezettséggel”.
Ez pedig nem egyedi eset. Az RTL Klub korábbi anyagában foglalkozott a témával. Ebből kiderült, egy egyetemi tanársegéd, aki doktori iskolába jár, vagy már el is végezte azt, 147 477 forint nettót keres. Órabérben ez 883 forintot jelent, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint ez a magyar valóság.
A Telex cikkéből az is kiderül, hogy az Orbán Balázs által vezetett Fidesz-közeli elitképzőnek olyan vendégoktatókat sikerült leigazolnia, mint Benjamin Harris-Quinney, aki egy brit think tank vezetője, jelenleg pedig egy brit konzervatív bulvárlap, a The Daily Express publicistája. Vagy a 29 éves olasz Francesco Giubilei, aki írt már könyvet az olasz posztfasiszta párt, az Olaszország Fivérei vezetőjéről, Giorgia Meloniról, egyébként pedig egy 2006-ban alapított online egyetemen tanít. Az oktatási intézmény honlapján elérhető önéletrajzából azonban nem derül ki, mi alapján nevezik professzornak.