Ha az ellenzéki összefogás valamelyik indulójáról kompromittáló információk jelennek meg, akkor a jelölt akár a kampány közben is lecserélhető lesz – tudta meg a Népszava. Mint a lap felidézi, hat ellenzéki párt, a DK, a Momentum, a Jobbik, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP vasárnap jelentették be, egy listán indulnak. A megállapodás része az is, hogy a képviselő-jelölteket átvilágítják (bár azt nem fejtették ki, hogy ez pontosan mit fog jelenteni a gyakorlatban, hogyan zajlik), így érnék el, hogy ne kerüljön közéjük olyan politikus, akit korrupciós tevékenységen értek, összejátszott a Fidesszel vagy az emberi méltóságra sértő kijelentéseket tett.
Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a lapnak elmondta: ha az átvilágítás ellenére valakiről a kampány során botrányt okozó információ kerül napvilágra – akár a Fidesz propagandamédiája útján –, akkor az ellenzéki szövetség azonnal lecserélheti a jelöltjét. Azt egyébként, hogy létezzen ez a visszahívási opció, a Momentum javasolta a többi pártnak, akik ezt el is fogadták. Azt pedig az LMP-s Ungár Péter mondta a lanak, hogy ha a szövetségen belül valamelyik jelöltnél problémát találnak, akkor azt a belső fórumon fogják jelezni.