
„A szerencsétlen esetek általánosként való beállítása felelőtlen hangulatkeltés” – írta Ágh Péter, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára Vadai Ágnesnek. A DK-s parlamenti képviselő azt kérdezte Lázár János minisztériumától, hogy miért nem sikerült megoldaniuk a buszos pótlást Győrben, ugyanis az éppen felújítás alatt álló vasútvonalon káosz alakult ki nemrég.
„A vasút lezüllesztését sikeresen »megoldották«, de miért nem sikerült rendesen megoldani a felújítás alatt álló vasútvonalakon a buszos pótlást?” – kérdezte Vadai Ágnes (DK) írásban Lázár János építési és közlekedési minisztertől, miután a győri fővonal felújítása során problémák adódtak a vonatpótló buszok működtetésével.
Ahogy arról a Magyar Hang is beszámolt: kifejezetten kaotikus állapotokat okozott a nemrég bevezetett (egyelőre részleges) vágányzár az 1-es főútvonalon, annak Szárliget és Biatorbágy közötti szakaszán. Tatabánya felé vonatpótló buszokat indítottak, sokan viszont lemaradtak, illetve a korábbiaknál is hosszabb menetidővel kellett számoljanak. Előfordult, hogy az utolsó pillanatban munkába állított buszsofőr nem is tudta pontosan, merre kell mennie, a Tatabányáig tartó út pedig két óráig tartott. A MÁV a Magyar Hangnak a pótlóbuszokkal kapcsolatos problémák kapcsán úgy reagált: egy ilyen nagy volumenű pótlás kezdeténél óhatatlanul előfordulnak fennakadások.
Az osztrák vasút, az ÖBB a Budapest-Győr fővonalon lévő vágányzár első két hetének tapasztalatai és többszöri figyelmeztetés után már szeptember 29-én egyoldalúan bejelentette: levágja a magyar vonatokat a nyugat-európai hálózatról és kettévágja Bécsben a Linz, Salzburg, München fele továbbmenő budapesti Railjet vonatokat a magyar fél késése miatt.
Lázár János megbízásából Ágh Péter államtitkár válaszolt Vadai Ágnes kérdésére. Az államtitkár szerint „néhány nap alatt kialakult a közlekedés új rendje” a felújítás alatt álló vonalon, és ott „nagyobb problémák nélkül sikerül napi 30-40 ezer utas megfelelő utazásáról gondoskodni”. A problémákra szerinte az a magyarázat, hogy „egy ilyen nagy volumenű pótlás kezdeténél óhatatlanul előfordulhatnak fennakadások”. Hozzátette: „az ilyen szerencsétlen esetek általánosként való beállítása felelőtlen hangulatkeltés” a MÁV és a Volán dolgozóival szemben, akik „éjt nappallá téve dolgoznak” a vonal felújításán, és arra kérte Vadai Ágnest, hogy „tartózkodjon ettől”.