Baranyi Krisztina kezdeményezi a Vágvölgyit elbocsátó cégvezető felmentését

Baranyi Krisztina kezdeményezi a Vágvölgyit elbocsátó cégvezető felmentését

Baranyi Krisztina (Fotó: Halász Nóra/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Kezdeményezi Baranyi Krisztina a Vágvölgyi B. Andrást elbocsátó cégvezető felmentését – derült ki a ferencvárosi polgármester Facebook-posztjából. A kerületvezető három hete számolt be arról, hogy eltávolították a ferencvárosi lap éléről Vágvölgyit, amit viszont ő nem fog szó nélkül hagyni. Az ügyben a helyi ellenzéki képviselők egymásra mutogattak, forrásnélküliségre hivatkoztak, míg az elbocsátás indokolása az volt, hogy a Magyar Narancs egykori főszerkesztője nem járt be annyiszor a munkahelyére, mint kellett volna.

Baranyi azt írta, a szerdai testületi ülésen lehetőségük lesz megvédeni egyik legfontosabb közös értéküket, a sajtószabadság melletti kiállást. Polgármesterként ezt kötelességének látja, másrészt a főszerkesztő visszahelyezésének egyetlen jogszerű módjának. A polgármester hozzátette, a sikerhez tíz szavazat lesz szükséges, és bízik a képviselők elkötelezettségében a sajtószabadság, valamint választási ígéreteik betartása mellett. „Legalábbis az orbánizmuson kívüli világ képviselőiben, akik pontosan tudják, hogy Vágvölgyi és vele együtt a szerkesztőség eltávolítása kizárólag a kormánypártok érdeke” – tette hozzá.

Vágvölgyit május 27-én bocsátották el, szerinte a döntésnek politikai okai voltak. Az újságot a Ferencvárosi Média Nonprofit Kft. adja ki, ennek ügyvezetője Hagymási Zoltán, akinek Vágvölgyivel több konfliktusa is kialakult. Vágvölgyi úgy látja, Hagymási nem foglalkozott rendesen a 9 Magazin ügyeivel, továbbá a szerkesztőség beleegyezése nélkül kötött szerződést a Mi Hazánkkal egy hirdetésről, pedig Nagy Ildikó Emese felelős szerkesztő még felmondással is fenyegetőzött. A szerkesztőség tagjai most közölték, hogy távoznak, amennyiben nem helyezik vissza Vágvölgyit. Hagymási a Telexnek azt mondta, a felügyelőbizottság és a könyvvizsgáló sem talált problémát a cég működésében, a választási törvény értelmében pedig kötelesek minden párt hirdetését megjelentetni kampányidőszakban. 

Baranyi szerint továbbá lehetősége lesz a testületnek arra is, hogy meghiúsítsa az IF Jazz Café, „Budapest egyik legszínvonalasabb jazzműhelyének” ellehetetlenítését. A Ráday utcai IF Jazz Café ellen több lakossági bejelentés érkezett, ezután igyekeztek orvosolni a zajproblémát, teraszhasználati engedélyt viszont csak április-májusra kaptak. Az ezt követő időszakot egy zajszakértői vizsgálattól tették függővé. A tulajdonos szerint a kérelmüket beadták, és egy szakértő nem is talált a határérték feletti zajszennyezést, a klub mégsem kapott választ, pedig teraszuk bevétele nyáron az összbevétel 70-80 százalékát jelenti. Baranyi az ügyben arról tájékoztatta korábban a dzsesszklubot: „Kedves IF Cafe Jazz Club, rettenetesen szégyellem magam a bizottság döntése miatt. Érthetetlen, indokolatlan. A zajszintmérés rendben volt, panasz nem érkezett önök ellen. A napirendről való levétel a bizottság jobbikos elnökének egyéni (nem első), önkényes döntése volt. A kérelem szabályos volt, önök minden szükséges és kért dokumentumot időben benyújtottak. Szóval érthetetlen és szabálytalan a bizottság eljárása. Nagyon sajnálom, megteszek mindent, amit lehet.”