
Megérkezett a Johnson & Johnson Janssen-oltóanyaga Magyarországra kedden, az első szállítmány összesen 28 800 embernek elegendő vakcinát tartalmaz – jelentette be a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a Hungaropharma kőbányai telephelyén.
Az MTI által is idézett Galgóczi Ágnes közölte, a szállítmány fagyasztva jött meg és így is tárolják, kiszállítását csak a kiolvasztás után kezdik el. Elmondta, a tervek szerint a Janssen-oltóanyagot honvédségi oltóbuszokkal viszik a kistelepülésekre, és várhatóan hétfőn kezdik meg az oltást. Ismertetése szerint a Janssen adenovírusvektor-vakcina egyadagos, tehát nincs szükség második, emlékeztető oltásra a védettség kialakításához. A vakcina 18 éven felüliek beoltására alkalmas, és köztük a krónikus betegek is megkaphatják, és azt azt megkapók 14 nap után már védettnek minősülnek.