Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő nem tudja elképzelni Márki-Zay Péterről, hogy egy nyertes választás esetén jogtalan előnyhöz juttatná Bige Lászlót, ha az üzletember támogatja a Mindenki Magyarországa Mozgalmat.
Támogatná a Mindenki Magyarországa Mozgalmat Bige László, amit Márki-Zay Péter, a mozgalom elnöke el is fogadna – erről a napokban nyilatkozott a vállalkozó, majd Márki-Zay Péter is. Bige László a Nitrogénművek Zrt. elnök-vezérigazgatója, a tizedik leggazdagabb magyar, aki régóta nyíltan hangoztatja: szerinte azért kell hatósági vegzálást elszenvednie, mert nem Fidesz-közeli vállalkozó, és Csányi Sándor OTP-vezért sejti a háttérben, akivel korábban konfliktusa volt.
Bige László és munkatársai ellen nemrég emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség kétmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, valamint vesztegetés miatt. A vád szerint kétmilliárd forinttal károsították meg a vállalkozó cégét, miközben a vezető több mint 700 millió forint vesztegetési pénzt is kapott. A Nitrogénművek Zrt. közleményben utasította vissza a vádakat. A GVH pedig másfél hete rekordbírságot szabott ki a Bige-cégekre, akik a bíróságon támadják meg a döntést.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, aki többek között a Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatásával nyert Zuglóban az előválasztáson, és akire Márki-Zay Péter bevallottan számít egy esetleges kormányváltás esetén a korrupció elleni harcban, nem tartja problematikusnak azt, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom a folyamatban lévő büntetőeljárás ellenére is támogatást fogadjon el a vállalkozótól.
Hadházy Ákos a Magyar Hangnak elmondta: több olyan vállalkozót is ismer, akiket kormányközeli személyek azzal kerestek meg, hogy adják el a vállalkozásaikat, ellenkező esetben hatósági vegzálásra számíthatnak, ők azonban elmondása szerint nem akartak nyilvánosság elé állni. – Ezek után számomra egyáltalán nem sci-fi, hogy esetleg azért vegzálnak egy vállalkozót, mert valaki meg akarja szerezni az illető vállalkozását – mondta a politikus, aki hangsúlyozta: egyelőre nem világos számára, hogy mi történt valójában Bige László cégénél.
– Ha megalapozottnak bizonyulnak a vádak, az nyilván más helyzet, senki sem fogja őt megvédeni. De nem is feltételezem Márki-Zay Péterről, hogy a támogatás fejében jogtalan előnyhöz juttatna egy vállalkozót. Amit ígérni tudunk, az egy műkdödő, korrupciómentes állam és egy koncepciós vádaktól mentes bűnüldözés – mondta a képviselő. Hadházy úgy tapasztalta: a magyar vállalkozói szféra nem túl aktív, ha politikáról van szó, és nem nagyon keresi a lehetőséget az ellenzék támogatására. – Pedig önmagában nem ördögtől való, ez a világon mindenütt gyakorlat. A probléma az, ha nem működő államot és igazságszolgáltatást várnak, hanem azt, hogy a kormány őket támogassa, ahogy az Orbán-rendszer Mészáros Lőrincet – véli a képviselő.
A pártok a jelenlegi magyar szabályozás szerint elfogadhatnak adományt vállalkozásoktól is. Belföldi jogi személyektől származó, 500 ezer forint feletti adomány esetén az adományozót meg kell nevezniük, és a magánszemély adományozót is nevesíteni kell, ha az adomány átlépi ezt az összeghatárt. Külföldi adományozók esetén ezt már százezer forint feletti adomány esetében is meg kell tenniük.