Nyolcvankét év után újra Budapest látja vendégül a világ minden tájáról érkező katolikus híveket az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson (NEK). A 2020. szeptember 13-20. között zajló világméretű ünnepségsorozat a keresztények tanúságtétele Isten szeretetéről a világ felé.
A kongresszus nyitó szentmisével kezdődik a Puskás Arénában több ezer elsőáldozó gyermek részvételével. A rendezvényhez kapcsolódik a közmédia által karácsony óta sugárzott Ő és én sorozat, amelyben a legkülönbözőbb korú, foglalkozású, élethelyzetű emberek vallanak hitükről. Megrázó útkeresések ezek, amelyek egy közös forrásból táplálkoznak, az Istenhez fűződő szeretetből.
Fiatalok estje, gyertyás körmenet, koncertek, beszélgetések, könyvbemutató és még számos más esemény kapcsolódik az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz. Karácsonykor mutatta be a közmédia Ő és én címmel annak a sorozatnak az első részeit, amelyben 52, az élet legkülönbözőbb területén tevékenykedő ember beszél hitéről, Istennel való viszonyáról. A filmek elérhetőek az egyik legnépszerűbb videómegosztó oldalon is.
– Elsősorban olyanokat szólaltattunk meg ezekben a rövidfilmekben, akiknek útja Istenig, hívővé válásuk példaértékű és másokban is hasonló folyamatokat indíthat el – mondta az Ő és én sorozatról Zsuffa Tünde, a NEK sajtófőnöke. Hozzátette, tudatosan arra törekedtek, hogy ne ismert, de elismerésre méltó embereket kérjenek fel a tanúságtételre. A sorozatban szereplők a legbensőbb és legféltettebb titkaikat osztják meg. Olyan titkokat, amit talán korábban még a családtagjaiknak sem árultak el. Nagyon különböző életutakról, megindító történetekről hallhatunk, amelyekben egy közös pont van: Isten. Többnyire megrázó szenvedéstörténeteket ezek, de azért vannak köztük olyanok is, amelyek elsősorban az életörömről szólnak. Zsuffa Tünde felidézte, hogy a már eddig bemutatott részekben a nézők hallhatták többek között egy paralimpikon vallomását, aki fiatalkori öngyilkossági kísérletére úgy gondolt vissza: „gyáva voltam ahhoz, hogy szembenézzek az élettel”. A sportoló feltárta azt is, miért érzi azt, hogy „nem ő cipeli a keresztet, hanem a kereszt cipeli őt” és hogyan lett belőle sok nehézség után boldog feleség és édesanya.
Az Ő és én sorozat egyik szereplője egy bűncselekmények miatt elítélt vállalkozó, aki szerint „sehol nincs olyan közel az Isten, mint a börtönben”. Elmondása szerint a fizikai bezártság ellenére is sokkal szabadabbnak érzi magát, mint korábban odakint, ahol elsősorban a pénz és az élet élvezetének a hajhászása foglalkoztatta.
Egy fiatal, apa nélkül felnőtt műkorcsolyázó arról mesélt kamera előtt, miért jó imádkozni, és meggyőződéssel vallja: ha elég akaratot és hitet fektet a munkájába, akkor bármi lehetséges.
Találkozhatnak a nézők egy tizenöt éve még a Bazilika előtt drogosként, hajléktalanként élő férfi vallomásával is, aki ma már boldog családapa és segítőként dolgozik, hogy saját életével, útjával példát mutasson másoknak az útkeresésben.
Az '50-es években három évet rabságba töltő karmelita apáca úgy fogalmazott: „cellám olyan volt, mint a Mennyország”, ugyanakkor megvallja hitének szenvedések okozta elbizonytalanodását is.
Megszólalt egy tudós is, aki szerint a hit erősebb és bizonyosabb, mint a tudomány. Megismerhetjük egy mentőorvos történetét is, aki naponta szembesül a halállal, és aki elismeri, hogy nem mindig érti és nem is tud vele mindig megbékélni, de tudja, hogy „a szenvedés megfér a tökéletességgel, a kérdés az, hogy mi mit kezdünk vele”. Az ultramaraton futó szerint a futás monotonitása „nincs messze a rózsafüzértől, hiszen mindkettő lelki karbantartás”.
Elfogadta a felkérést a szereplésre egy terapeuta is, aki szerint az „ember gyertya, Isten pedig a kanóc; ha van benned kanóc, ember vagy, ha megkapod a fényt, világítasz. Istenhez mindenki odafér, csak lépni kell egyet és kitárni a kezed.”
