Jakab Péter: Igyekszem a lehető legtöbb időt az emberek között tölteni
Jakab Péter (Fotó: Végh László/Magyar Hang)

Az ellenzéknek továbbra is együtt kell maradnia, de meg kell mutatnia a sokszínűségét is – erről is beszélt a minap.hu-nak adott interjújában Jakab Péter.

A Jobbik elnökének megfogalmazása szerint Budapesten vannak olyanok, akik azt mondják, hogy bojkottálni kell a parlamenti munkát. Amit ott bojkottnak neveznek, azt ugyanakkor Miskolcon munkakerülésnek hívják. – Mi a munkát el fogjuk végezni a parlamenten belül és azon kívül is – mondta, hozzátéve, hogy a vidékjárásra sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Ő maga ezért – mint kifejtette – igyekszik a lehető legtöbb időt az emberek között tölteni, hogy aztán az ő hangjukat vihesse be a parlamentbe. Jakab Péter ugyanis azt szeretné, hogy az utca embere érezze: van képviselője a parlamentben, aki úgy szól, mint ő, úgy érez, mint ő, ugyanazt akarja, mint ő, mert egy közülük. – Miskolc a mindenem, nem is lehet kérdés, hogy lesz-e hangja a városnak az Országgyűlésben. Lehet, hogy kicsit karcos lesz és nyers, ahogy az elmúlt négy évben is, de a miénk – fogalmazott.

Donáth Anna: Ildomos lett volna a vereség első pillanatában együtt kiállni
Hutter Marianna

Donáth Anna: Ildomos lett volna a vereség első pillanatában együtt kiállni

Az embereket nem Orbán személye érdekli, hanem a megélhetésük – mondja a Momentum elnöke, akivel beszélgettünk felelősségről, elrontott kampányról, vidékről, identitásról. Interjú!

A Jobbik jövő szombati tisztújításáról, amelyen elindul ellene a pártelnöki posztért Stummer János is, a politikus nem akart beszélni, arra hivatkozva, hogy azt a párt belügyeként kezeli.