Az egy nappal korábbihoz képest 28 új személynél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést – jelentette pénteken a járványüggyel kapcsolatban tájékoztató kormányztai honlap. A kiadott friss statisztikák szerint kilenc személy hunyt el a Covid-19 megbetegedésben az elmúlt 24 órában, közülük mindnyájan a fővárosban és Pest megyébne éltek éltek.
Az összegzés szerint így 3178 fő kapta el a betegséget, az aktív fertőzöttek 62 százaléka, az elhunytak 79 százaléka, a gyógyultak 54 százaléka budapesti vagy Pest megyei. A kilenc elhunyt ugyancsak idős, egyéb krónikus betegségekkel is küzdő személy volt. A tájékoztatás szerint a vidéki áldozatok száma, 82, nem emelkedett tegnaphoz képest. Összesen 392 főre emelkedett az elhunytak száma, 865-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma jelenleg 1921 fő.
– Megkezdődött a védekezés második szakasza. Ez nem a járvány végét jelenti, hiszen a vírus továbbra is terjed. Az a célunk, hogy fokozatosan, szigorú menetrend szerint újraindítsuk az életet és továbbra is elkerüljük a járvány „berobbanását”. Ezért Budapesten és Pest megyében továbbra is életben marad a kijárási korlátozás, vidéken viszont új szabályok léptek életbe. Az egész országban továbbra is fontos a 1,5 méteres védőtávolság tartása, és az arc eltakarása a boltokban és tömegközlekedési eszközökön – jegyzi meg pénteki közleményében a Koronavírus Sajtóközpont. Mint írják: „Az időseket továbbra is arra kérjük, hogy csak kellő körültekintés mellett hagyják el otthonaikat, és az élelmiszerboltokat, patikákat, drogériákat a nekik kijelölt idősávban, 9 és 12 óra látogassák.”