Már több győri intenzíves orvos is fertőzött
Lélegeztető gépen lévő beteg a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház intenzív osztályán 2020. április 8-án (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Tamás László János, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgatója arról számolt be a 24.hu híre szerint, hogy a koronavírus-járvány miatt hatalmas a nyomás az intézményen, és egymás után fertőzi meg a vírus az intenzív osztály orvosait.

A kórház öt megyében teljesít intenzív terápiás ellátást, és a Covid-betegek kezelése már most 3-4-szer nagyobb feladat, mint az tavasszal volt. Most hat intenzív ágy van elkülönítve a koronavírusos betegeknek, de hamarosan 30-ra kell majd emelni ezt a számot.

A főigazgató szerint az egyre csak növekvő betegszám miatt „lesz pillanat, amikor meg kell állnunk”. Erre azért is szükség lehet – talán már a jövő héten –, mert a vírus az orvosokat is ledönti a lábukról. Elmondta, hogy folyamatosan esnek ki az ellátásból orvosok és ápolók is koronavírus-fertőzés miatt. Szeptember 24-i adatok szerint eddig összesen hat orvos és legalább tíz egészségügyi dolgozó került karanténba bizonyított vagy feltételezhető fertőződés miatt.

Ahhoz, hogy a 30 intenzíves ágy működtetéséhez legalább 15-17 intenzíves orvos és 70-80 szakápoló átcsoportosítására lenne szükség.