Megérkezett az első Moderna-vakcinaszállítmány Magyarországra – hangzott el az M1-en kedden. Később megszólaltatták a Hungaropharma Zrt. vezérigazgatóját is, ennek a gyógyszer-nagykereskedelmi vállalatnak a telephelyére vitték az oltóanyagot.
A tájékoztatás szerint a 7200 adag injekció, amely 3600 ember oltására elegendő, nem sokkal 10 óra után érkezett a budapesti telephelyre. A műsorban elhangzott: az oltóanyagot szállító kisteherautó hétfő délután 4 órakor indult Belgiumból, az autót rendőri felvezetés kísérte.
A tudósítás szerint a raklapnyi vakcinát folyamatosan monitorozzák, a benne lévő digitális hőérzékelő figyeli, hogy –25 Celsius-fokon maradjon az oltóanyag. Amennyiben az átvétel során mindent rendben találnak a magyar hatóságok, a szállítmányt egy 2–3 négyzetméteres hűtőkamrában tárolják –25 Celsius-fokon addig, amíg eljut az oltóhelyekre.
A csatorna nem megerősített információja szerint a Moderna olzóanyagát az idősotthonok lakói kapják. Feller Antal, a Hungaropharma Zrt. vezérigazgatója a közmédiának később azt nyilatkozta: amikor kiderült, hogy a Pfizer és a BioNTech vakcináját –70 Celsius-fokon kell tárolni, mélyhűtőparkot alakítottak ki, és ennek köszönhetően több millió vakcinát tudnak tárolni.
A Moderna vakcinát, amely kedden érkezett, –15 és –25 Celsius-fok között kell tárolni, erre jelenleg kisebb mennyiségben van kapacitás, de ezt a következő hetekben bővítik, hogy az oltóanyagból nagyobb mennyiséget tárolhassanak – mondta. (MTI)