Megszólalt az eltűnt tolnai kisfiú édesanyja

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Még mindig nincs meg a hétfőn eltűnt hatéves mözsi kisfiú, akinek keresésében a tolnai és szekszárdi rendőrség és a polgárőrség mellett kedd reggel óta már a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai is részt vesznek, és rendőrségi helikoptert is bevetnek. 

A kisfiú édesanyja, Nyári Gáborné a Teol.hu-nak elmondta: a 6 éves autista kisfiú az egyik percben még mesét nézett, aztán egyszer csak kisétált a szélvihar által kinyitott kapun. A szélvihar felborította az udvari játékokat, férje ezeket pakolta be a házba, amikor az autista kisfiú – akinek egyik „tikkje” a sétálás – elszökött a nyitott kapun keresztül.

Mint megírtuk, hétfő délután öt óra körül veszett nyoma Nyári Gergő Dávidnak a tolna-mözsi otthonukból. Eltűnésekor szürke pulóvert és kék nadrágot viselt. „Gergő az emberekkel nem nagyon kommunikál, visszahúzódó” – írta a rendőrség. 

Komlósiné Kiss Anett, a vármegyei rendőrség szóvivője a portál kérdésére elmondta, hogy a keresés nagy erőkkel folytatódik. A kisfiú felkutatásában jelenleg is több százan – köztük kutyás mentőegységek – vesznek részt, csatárláncban fésülik át az egész környéket, drónokat is bevetettek. Egyelőre még nem találták meg a kisfiút.

Frissítés: kedd délután megtalálták a kisfiút.

 

 

 

 

Címkék: eltűnés, Tolna megye