
Magyarország 2030-ra az Európai Unió öt legélhetőbb állama közé kerülhet – mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács ülésén, az Országházban pénteken. Az MTI beszámolója szerint a tárcavezető kiemelte: Magyarországnak jó esélye van arra, hogy még decemberben megkösse a kohéziós és a helyreállítási alap forrásainak folyósításához szükséges megállapodásokat.
Navracsics kifejtette: az uniós pénzeknek két része van: egyrészt a „hagyományos” kohéziós pénzek, és a tárgyalások jelenlegi állása azt mutatja, hogy az összes operatív program le van zárva, már csak a politikai jóváhagyás kell. Remélhetőleg még decemberben lesz megállapodás az Európai Bizottsággal erről – tette hozzá.
A források másik része az EU helyreállítási alapjához kötődik, ennek célja, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságból kilábalást ösztönözze. Ebben van nem visszatérítendő támogatás és kedvező kamatozású hitel, utóbbi esetleges felvételéről a kormány később dönt – magyarázta Navracsics Tibor.
Mint arról korábban írtunk, az Európai Bizottság azt javasolja, hogy hagyják jóvá a tagállamok a magyar nemzeti helyreállítási tervet, ugyanakkor a Magyarország által eddig megtett korrupcióellenes intézkedéseket kevésnek ítélték, ezért 7,5 milliárd euró befagyasztását javasolják. A két Magyarországgal kapcsolatos eljárás két teljesen külön folyamatként indult, amelyek végül időben is beérték egymást és tartalmukat tekintve is összefonódtak. A részletek korábbi cikkünkben.