
Jogszabályi felhatalmazás híján nem vizsgálja a Nemzeti Média és Hírközlési Hivatal (NMHH) Médiatanácsa Mészáros Kata M1 Ma este című műsorában elhangzott Karácsony Gergely interjúját – írja a Média1.hu. A január 21-én, egy fideszes alpolgármester felesége által készített botrányos stúdióbeszélgetés kapcsán a Magyar Újságírók Szövetsége és a Párbeszéd is kifogást nyújtott be a Médiatanácshoz, s az utóbbi a médiatörvényt is szeretné megváltoztatni, hogy a jövőben ilyesmi ne fordulhasson elő. A bejelentők azt kérték az NMHH Médiatanácsától, a hatóság vizsgálja meg, hogy a műsor megfelelt-e a közszolgálatiság, a hiteles, gyors és pontos tájékoztatás, valamint a kiegyensúlyozott tájékoztatás alapelvi követelményének.
A Médiatanács úgy látja: az M1 csatorna esetében a közszolgálatiságot, az alapelvek megvalósulását a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma ellenőrzi, a Közszolgálati Kódex szabályainak érvényesülését pedig a Közszolgálati Testület felügyeli, így a bejelentők ezekhez a szervekhez fordulhatnak panaszaikkal. (A Közszolgálati Kuratórium nemrég nem tűzte napirendjére a témát, mivel a fideszes delegáltak megakadályozták azt.)
Az NMHH Médiatanács szerint a beadványok tartalmuk alapján kiegyensúlyozottsági kérelemként sem bírálhatók el. Kiegyensúlyozottsági panasz esetén speciális eljárás irányadó, annak egyik feltétele, hogy a kérelmező először kifogásával a médiaszolgáltatóhoz forduljon, ezt pedig a panasz benyújtói nem igazolták, valamint a kiegyensúlyozottsághoz szükséges, hiányolt eltérő álláspontot sem mutatták be.
Egy riport szerkesztési sajátosságai, a műsorvezető stílusa a médiaszolgáltatókat megillető szerkesztői szabadság miatt nem lehet hatósági eljárás tárgya, közölte az NMHH.