
November 8-án tartják Pilismaróton az időközi választást, a településen a polgármesterről és önkormányzati képviselőkről is döntenek. A bejelentést a település honlapján hozták nyilvánosságra. A község vezetője és a teljes képviselőtestület azután mondott le, hogy nyilvánosságra került a bányanyitás terve.
Ahogy arról lapunk júliusban az elsők között beszámolt, Pilismaróton, közvetlenül a folyó mellett egy 126 hektáros kavicsbánya megnyitását készítette elő már 2017 óta a helyi önkormányzat. A helyiek elől eltitkolt projektre már rábólintottak a hatóságok, a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Bányafelügyeleti Főosztálya, valamint a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal területileg illetékes Környezetvédelmi és Természetvédelmi Osztálya is. A projekt elé nem gördít akadályt a Duna–Ipoly Nemzeti Park sem. A helyiek ugyanakkor tiltakoznak: volt tüntetés és népszavazást is kezdeményeztek a bánya megakadályozása érdekében.
Alig egy nappal azután, hogy kiderült az óriási kavicsbánya terve, lemondott posztjáról Pergel István Csaba polgármester. Pergel 2010 óta vezette a települést függetlenként, de a Fidesz–KDNP támogatásával. Később kiderült az is, hogy nemcsak a polgármester távozik, de a héttagú képviselő-testület is feloszlatta magát.