Rendkívüli iskolai szünet vagy digitális oktatás lesz? Ez sem világos
Képünk illusztráció. Digitális távoktatás koronavírus-járvány idején (Fotó MTI/Máthé Zoltán)

„Az óvodákban hétfőtől rendkívüli szünet lesz április 7-ig, az iskolákban március 31-ig” – olvasható a Magyarország Kormánya által péntek este hét óra körül kiposztolt Facebook-bejegyzésében.

Ugyanakkor a délután, kissé viharos előzmények után megjelent kormányrendelet arról ír, hogy a köznevelési intézmények és a szakképző intézmények tantermen kívüli, digitális munkarendben működnek.

Korábban Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár is azt mondta, hogy hétfőtől az óvodákban rendkívüli szünet lesz, az iskolák pedig tantermen kívüli, digitális munkarendre állnak át. Egyébként március 31-e és április 7-e között pedig amúgy is tavaszi szünet lenne.

A 444 gyors Google-kereséssel véletlenszerűen megkereste néhány általános iskola holnapját, és ez alapján úgy tűnik, hogy az intézmények is a digitális oktatásra készülnek hétfőtől.

Káosz hozta el az Orbán-mítosz végét
Hutter Marianna

Káosz hozta el az Orbán-mítosz végét

Ki hitte volna, hogy csütörtökön bejelenti a kormány az ország szinte teljes lezárását, de még 24 óra múltán sem képesek közölni a részletszabályokat? Ki hitte volna, hogy a szolgáltatóiparban dolgozóemberek még pénteken délután sem tudták, mi lesz velük hétfőtől?