A párt egyúttal arra is kérte Orbán Viktor kormányát, hogy vegyen példát a szomszédos országokról, és pótolja azoknak a jövedelmét, akik elveszíthetik a munkájukat és a megélhetésüket a járvány miatt.
Belföld
Komló és Szekszárd után Nagykanizsán is.
Az utcákon sokkal kevesebb az ember, ezért nem tartják indokoltnak továbbra sem a kijárási tilalom bevezetését.
A színész-rendező elsőként csatlakozott a XIII. kerületi önkormányzat felhívásához.
A veszélyhelyzet ideje alatt nem lehet például választásokat tartani.
A 34 éves unoka késsel többször megszúrta, és kalapáccsal ütlegelte. A rendőrök a helyszínen elfogták.
„Úgy érzem magamat, mint egy drogdíler, akit valahol a reptéren kapcsoltak le a cuccal, pedig már remélte, hogy hazaérkezik” – mondta.
Nagyon jól járt Balásy Gyula cége, de a például a Lokál sem panaszkodhat.
16 magyar állampolgárnál és két külföldinél mutatták ki a koronavírust.
Eső, zápor, viharos szél – erre számítson szombaton.
A kabinet számára lehetővé tenné, hogy a parlament nélkül döntsön szinte bármilyen ügyben.
A rendőrség befogadta Szél Bernadett a mátrai erőmű eladása miatt tett feljelentését.
A katonák nem veszik át az irányítást az érintett cégeknél.
„Akkor ha megmondtak valamit az embereknek az úgy volt, de úgy ám” – írta.
A spanyol főváros teljesen eleshet a következő napokban, hetekben, miközben gigászi mentőcsomag készül a súlyos gazdasági hatások kivédésére.