
Nem akármilyen büntetőfékezés okozta balesethez riasztották a rendőröket még tavaly július 17-én Hegyeshalomnál – számolt be róla a police.hu csütörtökön.
Mint írták, egy 57 éves férfi Seat típusú kocsijával egy másik gépjármű elé hajtott majd hirtelen és szándékosan fékezett, így a mögötte haladó autót is fékezésre és hirtelen irányváltásra kényszerítette. Az eset után a két férfi szóváltásba keveredett, majd a vétlen sofőr tovább hajtott. A büntető fékező férfi nem hagyta annyiban és üldözőbe vette áldozatát, majd előzés közben oldalról, szándékosan neki ütközött. A balesetben személyi sérülés nem történt, azonban mindkét járműben anyagi kár keletkezett.
A balesetet okozó férfi nem volt hajlandó együttműködni a kiérkező rendőrökkel. Az alkoholszondás ellenőrzést megtagadta, majd a kocsijában lévő szeszes italból kortyolt.
A nyomozásba bevont igazságügyi vegyész szakértő megállapította, hogy a Seat sofőrje a karambol bekövetkezésekor alkoholos állapotban vezette járművét, így őt közúti veszélyeztetés bűntette elkövetésén túlmenően, ittas járművezetés vétsége miatt is gyanúsítottként hallgatták ki. Az illetékes rendőrkapitányság a napokban megküldte vádemelési javaslatát az ügyészségnek.