
Csütörtök reggeltől egy új közéleti hetilap jelenik meg a magyar sajtópiacon: a 790 forintért árusított Jelen. A Magyar ,Hang úgy gondolja, Magyarországon fontos a hatalomtól, pártoktól és oligarcháktól független sajtó, ezért nem legyőzendő versenytársként tekintünk az új kezdeményezésre. Lakner Zoltán politológus új szerepben mutatkozik be a friss sajtótermékben: ő a főszerkesztő. Őt kérdeztük:
– Az impresszumot nézve a 168 óra hetilaptól eljött újságírókkal indul a lap.
– Legalább annyira „ex-168 Órá-sok” a kollégáim, mint „exnépszabadságosok”. A csapat egy alkotóközösség, kollégáim tíz-tizenöt-huszonöt éve dolgoznak a szakmában. Mindannyian hajótöröttek vagyunk, de tudunk csapatban működni, és szerettünk volna együtt dolgozni. Saját tőkét, saját kapcsolatokat mozgósítottunk, nincsenek tízmillióink, hogy a nagy hírportálokkal versenyezzünk. Kívül-belül közösséget építünk – reményeink szerint lesz több ezer ember, aki olvasóként-támogatóként fenntartható vállalkozássá fejleszti a lapot. A magyar médiából mostanában csupa rossz hírek jöttek, melyik lap zárt be, mely műhelyekből küldtek el embereket, ideje volt egy pozitív hírnek is.
– Lesz bevezető kampány, óriásplakátok, miegyéb?
– Ez a bevezető kampány, hogy most beszélgetünk.
– Milyen lapot álmodtak meg maguknak?
– Olyat, amelyben sok vidéki, életközeli téma kap helyet, és olyat, amelyet a fiatalabb olvasó is szívesen a kezébe vesz. Kiemelten figyelünk az emberi jogokra és a társadalmi igazságosságra, elkötelezettek vagyunk a demokrácia és a szabad nyilvánosság iránt.
– Járvány idején, épp összeomlóban lévő sajtópiacon merész vállalkozás új lappal előállni.
– A koronavírus-járvány az indulást is megnehezítette, az eredeti terveink szerint hamarabb kellett volna utcára kerülni, de így alakult. Jövő héttől működik a honlapunk is. Az újságírók újságot írni szeretnek, nem várakozni, ezért elindultunk.