Akkor is megérte Vitézy Dávidot indítanunk, ha mindenki kilép rajtam kívül, és egyedül maradok az LMP-ben – többek közt erről beszélt Ungár Péter, az LMP társelnöke a Magyar Hangnak adott interjújában. A politikus a párt számára lesújtó, 0,87 százalékos EP-eredményt követően hosszú heteken át hallgatott a nyilvánosság előtt, végül pedig úgy döntött, hogy a párt tisztújításon ismét elindul a társelnökségért, amely poszton sikerült is újráznia. Ezt követően Schmuck Erzsébet korábbi társelnök és Keresztes László Lóránt szintén egykori pártvezető is otthagyták az LMP-t. De vajon hogyan tervezi Ungár Péter a folytatást, és miben látja saját felelősségét a csúfos választási eredmény kapcsán? Örülne-e, ha 2026-ban nyerne a Tisza Párt? Chagall-e még Gyurcsány? Miért Ungár Péter a legnagyobb boomer? Pihent-e idén is családja horvátországi nyaralójában Orbán Viktor? Nagyinterjú!
– Rendszeresen készít podcasteket, lehet tudni, hogy verseket is ír. Fontolgatta-e már, hogy hasznosabb lenne a közéletnek, ha ezekben teljesedne ki a politizálás helyett?
– Igen.
– És miért maradt a politizálás mellett?
– Mert 2026-ig szól a mandátumom. Ha az újságok és a közéleti szereplők csinálhatnak politikát, akkor most már azok is értelmezhetik a közéletet, akik politikát csinálhatnak. Az országgyűlési képviselő és költészet együtt pedig mély magyar hagyományra tekint vissza. Nem akarom magam az elődökhöz hasonlítani, csak mondom, nem én lennék az első, aki a kettőt ötvözi.
– De ön szerint a magyar közéletnek és benne az LMP-nek jó, hogy Ungár Péter politikusként tevékenykedik?
– Ezt nem nekem kell eldöntenem.
– Úgy tűnik, a választók eldöntötték, hiszen 0,87 százalékot értek el az EP-választáson.
– A választók kétségtelenül azt mondták, hogy frontpolitikusként nem vagyok egy nagyon meggyőző figura. Bár hozzátenném, hogy szerintem nem feltétlenül ez volt csak a gond. Én például Róna Péterrel nagyon sok mindenben vitatkozom, de szerintem ő sem csak egy százalékot érdemel, mint amennyit elért a Jobbik. Az történt, hogy belpolitikai tétet adtak a választók ennek a választásnak, és hoztak egy erős döntést.
– Akkor itt idézném Keresztes László Lórántot, a nemrég kilépett egykori párttársát, aki szerint a „választók megüzenték, hogy szerintük nincs szükség a pártra, kimondhatjuk, hogy az LMP térdre rogyott”.
– Én mindig nagyon nagy érdeklődéssel olvasom a Lóri álláspontját.
– De nincs igaza? Nincs térdre rogyva az LMP?
– Nagyon súlyos válságos helyzetben van, de zárójelben mondom, hogy már 2018 óta. De én ezt nem innen fogom meg. Lesz olyan időszaka a magyar politikának, amikor már ilyen nevű párt nem lesz. De nem az a lényeges, hogy ez van-e vagy nincs. A valódi kérdés az, hogy azokból a dolgokból, amiért én 2009-10-ben elkezdtem politikával foglalkozni, mit tartok ma is érvényesnek.
– Például mit?
– Nagy jelentősége van annak az értékszintézis állításnak, amivel az LMP létrejött: meg kell haladni a politikai lövészárkokat, próbáljunk meg az ügyekről önmagukról beszélni. Aztán persze ehelyett volt, hogy én is sok emberről mondtam sok rosszat, tehát önkritikus is vagyok. Viszont azt gondolom, hogy egy ilyen hangra nagyobb szükség van, mint bármikor korábban, akkor is, ha négyen szavaznak már csak erre. Akkor is meg kell jeleníteni, ha senkit nem érdekel.
Hodász András: Mintha kezdene valami mozgolódni az emberekben
Az egykori katolikus pap látszatkeresztényekről, a politikai szektákról, a melegházasságról, a szeretetről és arról, hogy vállalna-e politikai szerepet. Interjú!
– Mintha szó szerint Gyurcsány Ferencet hallanám.
– Ez nem egy érv.
– Nem, csak egy párhuzam.
– Sok dolgot mondtam már ki, amit elmondhatott volna Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc, sőt, Magyar Péter is, és nem ez alapján mérem, hogy ezek igazak vagy nem.
– Folytassuk még egy Keresztes-idézettel: „Sokszor azt éreztem, hogy Ungár Péter mintha egy játékszernek tekintené az LMP-t, miközben maga sem tudja, hogy merre van az előre”.
– Ismételten azt kell mondanom, hogy Lóri véleményét mindig nagyon figyelemmel követem.
– De mennyi igazság van abban, hogy önnek egy játszótér a politika? Mindenki tudja, hogy Schmidt Mária az édesanyja és hogy ön egyébként milliárdos, vagyis ez nyilván nem egy élet-halál küzdelem.
– Kétségtelenül az a vád velem szemben, hogy hobbipolitikus vagyok, és hogy nincs tétje az én politizálásomnak. Először is: ha egy politikus a politikából él, akkor megélhetési politikus a közvélemény szemében, ha nem él belőle, akkor hobbipolitikus. Nem látom a jó megoldást ebben a kettősségben, de ezen túlmenően a hobbit az emberek általában azért csinálják, mert örömet ad. A politizálás nekem olyan sok örömet nem adott az utóbbi időben.
– És megint meg kell jegyezni, hogy láthatóan a választóknak sem.
– Ez nem ilyen egyszerű. Azt gondolom, hogy meg kell próbálni megjeleníteni az alternatívát. Szerintem a magyar közélet drámai állapotban van. Az EP-kampányban a politikai napirend abból állt, hogy Magyar Péter napszemüvege nőnemű-e, ami nem tudom, hogyan lenne lehetséges, meg hogy a Fidesz belső köreiből ki mit mondott, mire. Volt egy pillanat, amikor beszéltünk a gyermekvédelemről, aztán az is elmúlt.
– Önnek egy parlamenti párt társelnökeként volt felelőssége abban, hogy milyen dolgokat tud tematizálni.
– Nemrég végignéztem a köztévés EP-vitát újra, de sajnos senkinek nem ajánlom, a világ egyik legrosszabb produktuma. Én ott is próbáltam európai politikáról beszélni, de Róna Péter vagy Pekárné Farkas Emese is, mégis érdektelen volt mindenki számára. Vagy az legyen a kritika, hogy az LMP nagyon pici és senkit nem érdekel, amit mond, vagy az, hogy nem tettünk eleget a közbeszéd alakításáért, de a kettőt egyszerre nem látom érvényesnek.
– Magyar Péter el tudta érni, hogy érdekelje az embereket az, amit ő mond. Önök akkor miért nem?
– Magyar Péter egy parapolitikai jelenség.
– Az mit jelent?
– Hogy a politikai határokon túlnyúló. Az ő eredete a bulvárból jön, ott volt a kegyelmi botrány, a volt felesége. Értem, hogy benne volt a politikai folyamatokban, de a politikán kívülről jövő dolog volt. Lassan már minden parapolitika, hogy ki milyen könyveket olvas, ha egyáltalán bármelyikőjük is tényleg elolvasta vagy hogy ki szereti jobban Azahriát vagy Ákost. Visszatérve: nagyon ambivalensen akartam frontpolitikus lenni. Tehát az EP-listavezetésem egy rossz döntés volt, és akik belülről látták ezt a döntéshozatalt, látták, hogy ez nem az én alapvető vágyam. Zárójelben azért megjegyezném, hogy a párton belül szerintem most – nem a többieket bántva – egyszerűen a struktúra olyan volt, hogy más se tudott volna sokkal többet csinálni.
– Na de ez is a párt felelőssége, ha nincs elég arca.
– Szerintem ha Hámori Luca lett volna az EP-listavezetőnk, akkor sem tudunk sokkal többet. De amire büszke vagyok, az a fővárosi politikai projektünk, ebben sok sikerünk is volt.
– Pedig úgy tűnik, hogy Vitézy Dávid indítása verte szét az LMP maradékát. Schmuck Erzsébet is kritizálta ezt, aki szintén társelnök volt, aztán kilépett nemrég, de a már említett Keresztes László Lóránt szerint is teljesen átláthatatlan volt, hogy ő miként lett az LMP jelöltje.
– Azt a döntést hoztam, hogy én a kilépett politikusainkról nem fogok semmit mondani. És nem érdekel az, hogy mik lettek a következményei, Vitézy Dávid indítása az egyik leginnovatívabb és legjobb dolog volt.
– Ez egy transzparens és konszenzusos és demokratikus döntés volt a párton belül? A kilépettek nyilatkozatai alapján nem úgy tűnik.
– Ha az LMP valamiről hírhedt, az a döntéshozatali mechanizmusának a sokrétűsége. Ezt a sokrétű döntéshozatali mechanizmust annak a rendkívül idegesítő részleteivel végigjárta a Vitézy Dávid-jelölést.
– Tehát mindenkinek végig világos volt, hogy mi fog történni?
– Volt budapesti regionális kongresszusi döntés.
– Így is megérte, hogy gyakorlatilag a párt a maradék ismert arcait is elveszítette most?
– Én nem gondolom, hogy elveszítette volna a maradék ismert arcait. De még egyszer megfogalmazom: akkor is megérte Vitézy Dávidot indítanunk, ha mindenki kilép rajtam kívül, és egyedül maradok a pártban – igaz, azt hiszem, akkor a bíróság felszámolja a pártot, mert 10 alá csökkenne taglétszám.
– De miért?
– Mert mennyivel jobb színvonalú volt a fővárosi kampány, mint az EP-kampány! Budapestről volt szó. Hasonlítsuk össze a Partizán-vitát Karácsony Gergely és Vitézy Dávid között az EP-vitával. Az egyiken Deutsch Tamás, mint egy rossz frissítésű AI-robot mondta fel a Háború és békét. Közben mindenki monologizált, teljesen érthetetlen dolgokról. A fővárosi vitában meg ordítozás volt az akadálymentesítésről. Mi ezt a közéletet akarjuk: ahol az akadálymentesítésről van ordítozás.
– És mi várható akkor a fővárosban, lesz együttműködés?
– Ezekre Vitézy Dávid fog majd tudni válaszolni.
– Karácsony Gergellyel beszélt mostanában?
– Írtam neki SMS-t a választások után, gratuláltam, ő pedig megköszönte, ennyi volt az interakció. Azért szomorú vagyok, hogy Karácsony Gergely így intézte ezt a választás utáni időszakot. Semmi nagyvonalúság nem volt benne. Mondhatta volna, hogy „jó kampány volt”, és köszöni azoknak is, akik nem rá szavaztak. Ehelyett megint csak picsogott, hogy „jaj, én egy áldozat vagyok”. Rájöttem, hogy ő egyszerűen csak megsértődött. Én próbálom sértődés helyett inkább objektíven szemlélni az eseményeket. Gergőnek is vannak jó tulajdonságai, egy okos, kulturált ember, van, amikor jó a politikai érzéke is. Biztos ért a dzsesszhez is, de nem jó városvezető. Azon egyébként lelkileg túltettem maga, hogy Vitézy Dávid veszített, de azon még nem, hogy Karácsony Gergely nyert.
– Azoknak mit üzenne, akik szerint azután, hogy a kormánypárti jelölt visszalépett Vitézy Dávid javára, az LMP a Fidesz bábja lett? Karácsony Gergely végig arról beszélt a kampányban, hogy ez fog történni.
– Karácsony Gergely azért beszélt erről, mert ő egyfajta kampányt tud csinálni, egy Orbán-ellenes kampányt, mindent ebbe a kettősségbe akar beleerőszakolni. Ehhez képest mondjuk érdekes, hogy miután ezzel a felhatalmazással megnyerte a választást, most hirtelen rájött, hogy ő mindig is támogatta a Fidesz legfontosabb budapesti projektjét, az olimpiát. Ne higgyünk a szemfényvesztésnek egyik oldalon se: Szentkirályi Alexandra azért lépett vissza, mert különben harmadik lett volna. Azóta pedig szerintem Vitézy Dávid finoman szólva se viselkedik úgy, mintha a Fidesz bábja lenne.
– Összességében azért az a fő kérdés a választás után, hogy ön mégis milyen módon gyakorolt önkritikát, hiszen újraindult a tisztújításon és meg is választották. Így a választóknak miből kéne éreznie, hogy sajnálja, hogy így alakult az eredmény, és érzi a felelősséget ebben?
– Még egyszer szeretném mondani, hogy a kritikát, mint frontpolitikus, megértettem. Szerintem ennél nagyobb következtetést nehéz levonni. Ugyanakkor azt érzem, és ebben szeretnék viszont offenzív lenni, hogy nagyon várom már azt a pillanatot, amikor a politikusok mellett a politikai közéletet egyéb módon alakítóknak is majd felelősséget kell vállalnia egyszer az életben valamiért. Szerintem illene.
– A véleményformálóknak más a pozíciója, ők nem gyakorolnak közhatalmat és közpénzt se kapnak, mint egy országgyűlési képviselő.
– Ezek ilyen politológus tankönyvből jövő dolgok, amik már nem igazak, kevesebb közhatalmat gyakorlok valójában, mint a médiaértelmiség, akik a kamerába hunyorogva moralizálnak. Csak az a különbség, hogy a struktúra nem követte le ezt a változást, ezért nekem olyan dolgokért kell néha felelősséget vállalnom, amit nem én idézek elő. 2022-ben azt mondták, hogy vállaljak én felelősséget a Márki Zay Péter-féle csapatért, de hol vállaltak felelősséget azok, akik már mindenkit felszólítottak az ő támogatására? Ha Magyar Péter 2026-ban nem tud győzni, akkor a publicisztika rovatot vele tele maszturbálók mikor fognak felelősséget vállalni? Nekik hány dobásuk van? Hányszor lehet a rosszat előírni egyetlen helyes morális dologként? Mert nekem 2026-ban lejár az óra, tehát az egy fix dolog, ott nekem ez a vége.
– A független sajtónak is ejnye-bejnye?
– Szerintem ez nem egy médiakritika, és Gyurcsány Ferenc megint nagyon avíttasan tekint erre a problémára. Nem az újságírókkal van a baj, hanem a médiaértelmiséggel, az influenszerekkel. Volt az írástudók felelőssége, most lett az influenszer felelőssége.
– És ebből mi következik? Hogy maradjon csöndben, aki eddig megszólalt?
– Nem, hanem hogy akik elmondták, hogy Márki-Zay Péter a Messiás, azok a kétharmados bukta utána elmondhatták volna azt is, hogy rossz volt ez a gondolat.
– Korábban említette, hogy nem tekinti az ellenzék részének magát. Akkor mi a viszonyulása hozzá?
– A kormánynak az ellenzéke vagyunk, mert a kormánnyal kritikusak vagyunk. A magukat ellenzéki nyilvánosságnak tartó közvéleménynek nem vagyunk a része, én legalábbis biztosan nem.
– Ennek milyen gyakorlati következménye lesz?
– Ha elindulunk a választáson, nem úgy fogunk indulni, ahogy leírja a Magyar Hang vélemény rovatában XY politológus, hanem ahogy mi gondoljuk.
A zöldpolitikusok bukása
Kifejezetten nehéz népszerű zöldpolitikát folytatni, de a magyarországi zöldek még arra a luxusra is „képesek” voltak, hogy két pártot csináljanak.
– De hát erre eddig is megvolt a szabadságuk, nem?
– Én nem azt mondtam, hogy minket korlátoztak. Egy ideig érdekelt ezeknek az embereknek a véleménye, ma már nem. Most már azt a fajta politikát szeretném csinálni, hogy azt mondom, amit gondolok, semmi taktika nem lesz. Ha emiatt négyen szavaznak rám, akkor négyen.
– Ebből az következik, hogy 2026-ban önállóan akarnak majd indulni?
– Lehet, hogy lesz olyan szövetségesünk, akik hasonlókat mondanak. Ezt még nem lehet látni szerintem. Nagyon messze van még, de úgy gondolom, nem indulunk majd együtt a nagy blokkal.
– A DK-ra gondol nagy blokk alatt?
– A nagy blokk alatt mindig azt értem, aki megjeleníti a radikális ellenzéki szavazók által elképzelt ideális kampányt, és ezért legalább 20-30 százalékra mindig jók. Én nem ezt a kampányt szeretném csinálni.
– De még akar a DK KDNP-je lenni?
– Sose mondtam, hogy akarnék. Azt kérdezték tőlem, hogy fog-e még az LMP a DK-val együtt választáson indulni, amire mondtam, hogy lehet, amire az újságíró, Stumpf András azt mondta, hogy úgy, mint a Fidesz meg a KDNP, ebből lett a félreértés.
– Azért Gyurcsány még mindig Chagall?
– Örökké.
– Szoktak beszélni?
– Nagyon ritkán.
– Viszont ha így nem sikerül a bejutás a parlamentbe 2026-ban, akkor itt kimondható, hogy vége a dalnak az LMP számára?
– Persze.
– Vissza is vonul a politikától?
– Igen, de ez nem jelenti azt, hogy nem fogok soha többet közélettel foglalkozni az életemben. De hát ezer más dolog is érdekel, mint a politika. Lehet, hogy én lennék az első magyar olimpiai breakes. Láttam ezt az ausztrál versenyzőt, és azt a színvonalat szerintem tudom hozni.
– Mi lesz az LMP iránya 2026-ig?
– Például a vasút kérdésével elég sokat foglalkozunk. Múlt heti hír, hogy megépítik az M100-ast, ami a legdrágább magyar autópálya-beruházás lesz, úgy, hogy a vasútra nem költöttek évek óta semmit. Ezt például nagyon sokszor fogjuk elmondani.
– Nemrég pedig Lázár János lemondásáért indítottak petíciót, de nem hiszem, hogy a miniszter ettől elsírta volna magát.
– Szeretek borsot törni Lázár János orra alá, de a lelke ritkábban érdekel.
– Ezzel csak arra utaltam, hogy hogyan tudnak majd egy olyan politikát felmutatni, ami cselekvőképesnek, erőteljesnek, vonzónak tűnik? Egy petíciózás feltehetően nem az.
– Ami cselekvőképes, ezt imádom. Magyar Péter hőmérőzött a kórházakban, és ez egy nagy dolog. De azért emlékeztetnék arra mindenkit, hogy volt, hogy Szabó Tímea ápolóként dolgozott a kórházi osztályokon. Nem igaz, hogy Magyar Péter csinálta ezt először.
– Igaz, csak itt jön be, hogy tőle ez most érdekes, a többi ellenzéki politikustól pedig úgy tűnik, nem volt annyira az.
– Persze, ez egy tényállítás. Csak most két dolgot lehet megfogalmazni. Lehet azt mondani, hogy minden mindegy, csak legyen hatékony és nem kell a moralizálás. Vagy tegyük fel másképpen is a kérdést. Én, bár Szabó Tímeával voltam egy pártban, Magyar Péterrel több dologban egyetértek, például tökéleteset mondott az olimpiáról.
– Mire gondol pontosan?
– Hogy szükség lenne egy népszavazásra arról, hogy legyen-e olimpia. Szerintem abban is egyetértünk Magyar Péterrel, hogy ez a Gellért-hegyi kereszt dolog egy hiszti, és menjen a fenébe az összes aláíró, aki mindenről aláír mindent. Szabó Tímea szerintem a balliberális ellenzékben számomra néha az egyik legantipatikusabb dolgokat mondja. De melyikben van több hitelesség valójában? Abban, aki akkor is csinálta, amikor nem volt médiafigyelem rajta 12 éve, vagy abban, aki most csinálja, amikor ott a kamera?
– Mit tud tanulni Magyar Péter sikeréből?
– Semmit. Mi nem tudunk olyanok lenni, mint ő. Ez az ember nagyon jó ütemérzékű, okos, jó kommunikációs képességekkel rendelkezik, nagyon érti a mát. Sok jó dolgot gondolok róla, de nem biztos, hogy ettől még szeretnék rá szavazni.
– Azért ha '26-ban nyerne a Tisza Párt, örülne?
– Én nem nagyon látom, hogy a politikában tudna olyan történni, aminek örülnék, nem tudom erre a választ.
– Koalíciós partnere lenne a Tiszának?
– Nem, ezt egy nagyon abszurd, nem túl reális gondolatnak tartom.
– Törölte magát Facebookról, így hogyan tervez eljutni a választókhoz?
– Közhelyszerű állítás az, hogy a közösségi média rosszat tett a politikai közbeszédnek, de igaz. Most minden instant történik, és így nem lehet megbeszélni a dolgokat. Vegyük a Madách gimnázium ügyét. Teljességgel egyetértek azzal, hogy ki kell tiltani az okostelefonokat az iskolákból. Ez nem egy magyar állítás, ennek nagyon nagy nemzetközi irodalma van. De mi nem folytatunk vitát arról, hogy ez egy jó dolog-e, hanem megtörténik a kirúgás, és mindenki elmondja, hogy „jaj, szegény igazgató”, és nem beszéljük meg a lényegét. Ha egyetértünk, és helyes az, hogy tiltsuk az okostelefonokat az iskolában, akkor egy igazgatónak egy feladata van: végrehajtani a törvényt. Ha nincs végrehajtva a törvény, fel kell menteni.
– Akkor jól tették, hogy kirúgták?
– Nehéz ügy, mert mostanra ott tartunk, hogy az igazgató saját állítása szerint nem akarta bojkottálni a végrehajtást, csak a sajtó tálalta az egész történetet tévesen, és helyezte el a szokásos skatulyákba a történetet.
– Arányos reakció egy több mint két évtizede regnáló és egy sikeresnek tűnő igazgatót kirúgni azért, mert olyat engedélyez, amire a rendelet is elvileg lehetőséget ad? Nem lett volna elég egy fegyelmi?
– Lehet, hogy a belügy nem jól járt el, lehet, hogy fegyelmit kellett volna adni. De hogy van az, hogy a botrány – és ezért hú, mit fogok kapni –, már megint nem a tiszalöki gimnáziumban van? Vagy nem a sárváriban?
– Mert lehet, hogy ha ott nem értenek egyet az igazgatók, nem mernek erről véleményt nyilvánítani, félve a retorzióktól?
– Ez a Madách-ügy maga az ellenzékiség. És a PDSZ meg szerintem megfontoltabban reagálhatna rá. De ugye én már a diákmozgalmak régi ellenharcosa vagyok.
– Kizártnak tartja, hogy értelmes keretek között akár az oktatás hasznára váljon, hogy a gyerekek mobiltelefont használnak az órán?
– Én ehhez nem értek igazán. A brit vitát erről valamennyire követtem, és ott, ha jól értem, azt mondják, hogy nem feltétlenül kell minden óráról kizárni a mobilokat, de némelyekről igen. Irodalomórán nem szabad, hogy ott legyen a telefon, mert annak a lényege, hogy a diákoknak olyan szocializációs közege legyen, ahol el tudnak mélyülni egy szövegben. Szörnyű az elektronikus napló is, hogy a szülőt egyből értesítik, ha lóg a gyerek az óráról. Az iskola misztikuma tűnik el ettől az egésztől. Igenis írjanak egymásnak leveleket a diákok és pletykálkodjanak.
– Tehát Ungár Péter egy boomer.
– Igen, a legnagyobb boomer. Meg amőbázzanak is, én is azt csináltam, meg városokat rajzolgattam a padra.
– És ha önnek így jó volt, a mai diákoknak is csak így lehet jó?
– Nem, de kutatások vannak arról, hogy az okostelefon-használat ilyen idős korban érdemben megnöveli a szorongásbetegségek számát és a depressziót is. A legrosszabb ezek közül az internetes pornó, súlyos hatással van a szexualitásra.
– Azt még mindig nem árulta el, Facebook nélkül hogyan éri majd el a választókat. Járja majd az országot?
– Persze, több mint kilencven intézményben voltam az elmúlt három évben. Túlzás lenne azt mondani, hogy az egész országot járom, de a Dunántúlon havonta több alkalommal is megfordulok.
– Ez azt is jelenti, hogy még továbbra is ambíciója Szombathely országgyűlési képviselőjének lenni?
– Erre nem tudok még válaszolni.
– Végezetül: idén nyáron is nyaralt a családjánál Orbán Viktor Horvátországban?
– Nem.
– Hogyhogy? Nem ért rá?
– Erről a Miniszterelnöki Sajtóirodát kell megkérdezni.
