Keresztes László Lóránt: Kimondhatjuk, hogy az LMP térdre rogyott

Keresztes László Lóránt (Fotó: Magyar Hang/Beliczay László)

Egy pártnak az adja az értelmét, ha meghatározott célokért hatékonyan fel tud lépni. Éppen ez a választás mutatta meg, hogy már kevés embernek van bizalma az LMP felé, így nem tudja betölteni ezt a funkciót – erről beszélt Keresztes László Lóránt, az LMP országgyűlési képviselője, volt társelnöke a Magyar Hangnak adott interjújában. Azt pedig megdöbbentőnek nevezte, hogy több mint két hét eltelt a választások óta, ahol 0,87 százalékos EP-eredményt szerzett az LMP, és a két társelnök, Ungár Péter és Schmuck Erzsébet nemcsak, hogy még hivatalban van, de sem a párt belső fórumain, sem a külső nyilvánosság előtt nem értékelte a saját felelősségét.

Keresztes László Lóránt arról is beszélt, sokszor azt érezte, hogy „Ungár Péter mintha egy játékszernek tekintené az LMP-t, miközben maga sem tudja, merre van az előre”. Múlt év júliusában ezért ki is lépett a párt elnökségéből, nem tudott azonosulni a vezetőség által kijelölt iránnyal. – Azóta arra koncentrálok, hogy a parlament fenntartható fejlődés bizottságának elnökeként folytassa a munkát a a természeti kincsek és az épített örökségünk megóvásáért – fogalmazott, ennek érdekében pedig egy új mozgalmat is szervezne.

• Miben látja a saját felelősségét?
• Kilép-e az LMP-ből?
• Vitézy Dávid egy Fidesztől teljesen független jelölt volt-e?
• Mit gondol Magyar Péter sikeréről?
• Miért nem tudott vidéken építkezni az ellenzék az elmúlt években?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap július 4-ig kapható 2024/26. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!