Hatvan éve indult a sorozat, amelynek emblematikus fotóit lapozgatva generációk nőttek fel

Csak szűk körben terjesztett antológiának szánták klubtagok számára. Így indult hatvan éve a Magvető reprezentatív versválogatása, a Szép versek, melyet első alkalommal még kereskedelmi forgalomba sem engedtek. A siker viszont akkora volt, hogy folytatni kellett. Az eltelt több mint fél évszázad magáért beszél: generációk nőttek fel az emblematikus fotókat lapozgatva, miközben költőnagyságok kezdtek gyanakodni, ha valamiért nem kerültek be a válogatásba.

Az irodalmi meosztottságokat jól jelzi, hogy a rendszerváltás után még ellenantológiák is születtek. Persze a Magyar Napló-féle Az év versei joggal követelheti a saját jogon való említést, de az 1992-es Nem szép verseket nehéz például másfelől megközelítenünk. Annál érdekesebb, hogy a Nap Kiadó utóbbi válogatása lehetne épp a Magvető soros kötete is, olyan szerzőkkel benne, mint Oravecz Imre, Kántor Péter vagy Tóth Krisztina. A kánonok mintha mára jobban elváltak volna, de így is bőven akadnak átfedések a válogatások között. Mennyire voltak jelen a hatvanéves sorozat történetében a politikai alapú sértődések? Mi alapján kerültek be versek? És milyennek mutatták aktuálisan a költészetet? Korábbi és jelenlegi szerkesztőkkel ültünk le beszélgetni.

• Mi zavarta a rendszerváltás előtti antológiákban Körmendy Zsuzsannát és Bán Zoltán Andrást?
• Miért igyekezett szigorúan válogatni Péczely Dóra?
• Mit gondol Szegő János a belgaságról, Turi Tímea pedig a szabadvers egyeduralmáról?