Az elemzők szerint sokat számított, hogy korrupciós ügy miatt írták ki az időközit.
Cikklapozó
A mintegy 200 ezer felsőoktatásban tanulóra mindössze 45 ezer állami fenntartású kollégiumi hely jut.
Sajtóhírek szerint a Turkish Airlines egyik gépe teljesen legálisan sugárzó anyagot szállított, ám az ólomkonténer megrepedt.
Az e heti résztvevők: Konok Péter, Csintalan Sándor, Dévényi István, Gulyás Balázs, valamint Herczeg Zoltán és Dopeman.
A neofasiszta politikai vezetők között emlegette oslói koncertjén, csakúgy mint korábban Bécsben.
Az a csodálatosan vegyes közönség, amelyről Hrabal úr oly szépen emlékezett meg műveiben, olyan mint ha már félig-meddig el is tűnt volna.
Hárommillió forintos kölcsönt vett fel, tartozása ma már 13 millióra rúg.
Simicska Lajos üzleti érdekeltségeinek átruházása után a szolnoki milliárdos lett az ország második legnagyobb agrárbárója.
Ungár Péter tett fel írásbeli kérdést, mit gondolnak Szakács Árpád mondatairól. Egy másik kérdésből kiderült, mennyi állami pénz jutott Breuer Péternek.
Az olimpiai bajnokból lett sportvezető kicsivel több mint egy éve ugyanúgy járt, mint azok, akik ellent mertek mondani a miniszterelnöknek.
Fú, Magyarország már olyan jól teljesít, hogy kezdünk kicsit szédülni.
Sokszor rém egyszerű dolgokat találnánk, ha eljuthatnánk egy-egy nagypolitikai esemény kiindulópontjához.