A román Mediafax hírügynökség jelentése szerint többen eltűntek.
Cikklapozó
Előbb-utóbb nem fogjuk tudni elkerülni, hogy Budapesten sajátos szabályokat léptessünk életbe a miniszterelnök szerint. Az interjúban szóba került Karácsony Gergely is, a kormányfő szerint nem maradhat következmények nélkül a Pesti úti idősotthon ügye, de „mindent a maga idejében”.
111 új regisztrált beteg mellett az elmúlt 24 órában nyolcan gyógyultak meg.
Két személy három hét alatt négy idős asszonytól csaknem egymillió forint értékben lopott, a kár több mint fele megtérült.
A statisztikai hivatal szerint 6,8 százalékos volt a csökkenés.
A kórházi ágyak „felszabadítása” a gyakorlatban azt jelenti, hogy olyanokat küldenek haza, akiknek a kezelésre igazán szükségük lenne.
A rendőrség közokirat-hamisítás bűntette miatt nyomoz a hamis doktori oklevél ügyében – tudta meg lapunk.
Türkmenisztán az új járványhoz is sajátosan viszonyul.
A többórás napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, de csapadék nem valószínű. A déli órákban már az erős UV-sugárzásra is figyelni kell.
Franciaországban megközelítette a 18 ezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, az elmúlt 24 órában 753 fertőzött halt meg, de a kórházban ápolt betegek száma egymás utáni második nap csökkent, miután többen térhettek haza gyógyultan, mint ahány új beteg érkezett.
Hajós András zenész, énekes, showman felajánlotta, hogy lakásának egyik üresen álló szobájába befogadna egy kiebrudalt beteget.
Miközben a járvány miatt országszerte kiüríttetik a kórházakat, az üresen álló intézmény hetek óta nem kapja meg a működési engedélyt.