Miért nem fogadta el az Európai Bizottság a magyar kormány pályázatát a járvány miatti munkanélküliséget mérséklő uniós támogatásra – kérdezi az MSZP-s Ujhelyi István.
EU
Mark Rutte: Ha Törökország a jó irányt választja, akkor folytatódhat a 2016-ban a migrációval kapcsolatban megkötött partneri együttműködés.
A szankciókra a szeptemberi elcsalt elnökválasztás, illetve az azt követő megmozdulások részvevői elleni erőszakos fellépés miatt van szükség.
Ursula von der Leyen szerint a brit fél megszegte az EU-tagsága megszűnéséről (Brexit) szóló megállapodásból eredő kötelezettségeit.
Orbán Viktor és kormánya megbukott az európaiság vizsgáján, az Európai Bizottság szerdán bemutatott jogállamisági jelentése ugyanis megállapította, hogy Magyarországon rendszerszintű jogállamisági hibák vannak – mondta az MSZP európai parlamenti képviselője.
A korrupcióról, az igazságügyi rendszerről, a magyar sajtóviszonyokról és a civilekről is szól a jelentés.
A magyar szaktárca közleménye szerint az Európai Bíróság fennmaradt kifogása a rendszerhasználati díjakat megállapító hivatali döntéseket követő hatékony jogorvoslati lehetőséget hiányolta csupán.
„Egy demokráciában senki tettei nem állnak a kritika felett” – emelte ki az egyébként Andrej Babis cseh kormányfő pártjának tagja.
A cseh ellenzéki pártok többsége ellenzi a szükségállapot kihirdetését, és a kormány lépéseit kaotikusnak tartja.
Megérkezett az Európai Bizottság elnökéhez Orbán Viktor levele.
Lemondásra szólította fel Vera Jourovát, aki „beteg demokráciának” nevezte Magyarországot.
A miniszterelnök szerint ezzel szeretnék megakadályozni a koronavírus-járvány elleni pénzalap létrehozását.
Az előző rekord szerdán volt több mint 13 ezer napi esetszámmal.
Az Európai Bizottság szerdán bemutatott új migrációs és menekültügyi javaslatcsomagjáról tárgyaltak Ursula von der Leyennel.
A kockázatos besorolás azzal jár, hogy az ilyen területről Németországba érkezőknek házi karanténba kell vonulniuk.