Feszélyezett kérdések megzakkant önmagamhoz

Tudnám azt, hogy mit
De nem tudom miért
S ha tudnám, hogy miért
Nem tudom, hogy mit
Tudnám, hogy honnan
De nem tudom hová
S ha tudnám, hogy hová
Nem tudom honnan
Tudnám, hogy meddig
De nem tudom merre
S ha tudnám, hogy merre
Nem tudom meddig
Mert tudni tudnám
De nem tudni a jobb
S ha tudni mégis jobb
Akkor sem tudnám
(Seres László)

Farkasszemet nézek a tasztatúrával. Mérlegelem, mijét is szeretném a jelennek elemezni. A politikához síkhülye vagyok. Társadalomtudományi felkészültségem kb. árvízvédelmi ismereteimmel azonos. Amúgy oda jutottam, hogy már a magam által kiszenvedett okoskodásaimat is halálosan unom, és bármely háttérműsor vagy podcast típusos fontoskodójának önazonos eszmefuttatása meg úgy hat rám, mint ugandai kútfúróra a cecelégy csókja. Még hogy foglaljak állást a tekintetben, hogy mint paraszt a mezsgyekarót, leveri-e Orbán Viktort, Gyurcsány Ferencet és a kétfarkú Kovács Gergelyt a hirtelen haragú Magyar Péter? Higgyek ebben? Elképzelhetetlennek tartsam? Drukkoljak neki? Helyezkedjem várakozó álláspontra? Vajon, amíg az állásponton várakozom, nem süvít-e el a fejem fölött a lokális történelem forgószele?

Akarok én részt venni a hazai jelen történelmének alacsony nyomású lábszagában? Van bennem még annyi luft, ami azonkívül, hogy kéthetente farkasszemet nézek a tasztatúrával, mákszemnyivel is többet zeccoljak a boldognak ígért jövendőbe? S ha be is következik az a naponta kitől-mitől gönnolt jövendő, mire kínkeservesen boldog lesz, mennyi juthat nekem abból? Hajlítsam derékszögbe a jobb kezemet, szorítsam ökölbe az ujjaimat, és lengessem meg oda-vissza hatszor?