Az önmagát nem bináris személyként meghatározó Nemo nevű előadó The Code című dalával Svájc nyerte az idei Eurovíziós Dalfesztivált. Senkinek nem lehet kétsége afelől, hogy ennek a győzelemnek sem az előadott dal zenéje vagy szövege minőségéhez, sem az előadás színvonalához nincsen semmi köze. Az Eurovíziós Dalfesztivál úgy hivatkozik magára, mint egy politikamentes dalversenyre, csakhogy ez az öndefiníció két hazugságot is tartalmaz: egyrészt nagyjából annyira politikamentes, mint az identitáspolitikában fürdőző Oscar-díj-kiosztók, másrészt annyira dalok versenye, hogy az első díját újra meg újra a legmagasabb fokozatú áldozati kártyával rendelkező versenyző nyeri el, az ugyanis az előadónak nem a színpadi produkciójáért, hanem a többi indulóval szemben betöltött diverzitásáért jár.
Akit komolyan foglalkoztat, hogy miként dőlnek el a viták meg a versenyek a XXI. században, annak a tekintélysorrend felállításához a póker kínál modellt. A magas lap értékének megfelelő áldozati kártya a nőké – őket a szociológia tanszékek rendszerint a legnagyobb kisebbségnek nevezik, holott többen vannak, mint a férfiak, de miért kellene egy csoportnak számbeli kisebbségben lennie egy populáción belül ahhoz, hogy a társadalomtudomány kisebbségnek minősítse? A pár helyi értékének megfelelő áldozati státusz a zsidókhoz tartozik, akiknek az áldozatisága a XX. században még sokkal magasabb fokú volt, az utóbbi nyolc évtizedben azonban nagyon sokat veszített értékéből: Ábrahám unokái üldözöttekből évtizedről évtizedre lépnek elő kiváltságosokká a kulturális baloldal társadalmi igazságharcosainak szemében. A két pár értékével bíró áldozati pozíció a cigányságot illeti. Tekintélyt parancsoló diverzitással szemben az eddig említett kártyák ugyan nem erős lapok, a hétköznapokban azonban számos vita vagy versengés nyerhető velük. A feketékhez és a melegekhez egyaránt drill értékének megfelelő áldozati kártya tartozik. A wokeness szelleme természetesen nem rasszista és nem szexista, úgyhogy a jelenkorban a kellő bőrszín, nem és szexuális hajlam szárnyakat ad az érvényesülésnek.
A pókerjátékban sor értékével bíró áldozatiság diverzitásstátuszok kombinációjával érhető el: az elsajátításának homoszexuális feketék, leszbikus cigányok, leszbikus feketék és homoszexuális cigányok identitása minősül. A flöss értékének megfelelő, roppant erejű áldozati helyi érték az LMBTQ-aktivizmus dárdahegyét, a transzneműek csoportját illeti, ez a felhatalmazási fokozat szinte minden élethelyzetben tiszteletet parancsol, előjogot biztosít és megigazulást eredményez – egy Eurovíziós Dalfesztiválnál sokkal több is nyerhető vele. Azt az értéket, ami a pókerjátékban a full, az áldozati univerzumban a fekete vagy cigány transzneműek ritka, de fölényre jogosult csoportja veszi fel. Az erkölcsi felhatalmazás eddigieknél magasabb foka felnőtt fejjel már el nem érhető. A póker értékű lapoknak megfelelő státusz az áldozati skálán a fekete vagy cigány, transznemű gyermekeké. Ahogy a kézbe vehető kártyák erősorrendjének koronája a színsor, úgy az elsajátítható áldozati skála csúcsán a Down-kóros vagy egyéb fogyatékkal élő, fekete vagy cigány, transznemű gyermekek állnak, és amint a színsorok közt a legnagyobb értékű a pókerasztalnál mindent vivő royal flöss, akként áll az áldozati hierarchia abszolút csúcsán a Down-kóros vagy egyéb fogyatékkal élő, fekete vagy cigány, transznemű lánygyermek.
Közel a nap, amikor egy meg nem alkotott és el nem énekelt dal nyer dalversenyt, mert a zeneszerző-előadó a megkomponálása előtt tragikus hirtelenséggel elhalálozott. Közel a nap, amikor a rendezvénytől távol maradó modell nyer szépségversenyt, mert pár nappal korábban leforrázta az arcát, ezért érthető, hogy nem szívesen mutatkozik nyilvánosan. Közel a nap, amikor le nem forgatott film nyer filmfesztivált, mert ha elkészült volna, annyira rettenetes tragédiát dolgozna fel, ami felzaklatná a nézőket, az alkotók pedig meg akarják kímélni őket ettől. Aki ennek az írásnak a tartalmát frivolnak, netán obszcénnak érzi, az jól teszi, ha nem a tükröt hibáztatja a benne látható képért: ha ez a fajta gondolkodás méltatlan a civilizált emberiséghez, akkor esetleg vissza lehetne térni a posztmodern szellemtől a modern szemlélethez, az absztrakt erkölcstől a nyugati civilizáció mentális és morális alapjaihoz: aszerint ítélni, amennyire a beszélő igazat beszél, amennyire tetszik az, aki szép, és amennyire jót meg amennyire jól énekel az, aki kiereszti a hangját. Vissza kell utasítani azt a kulturális követelményt, hogy az illető által képzett etnikai vagy szexuális diverzitás teljesülése döntsön erről. Akiből hiányzik ehhez a meggyőződés vagy az erő, az legjobban teszi, ha elkezdi gyűjtögetni az áldozati kártyákat, hogy valaha is igaza, szépsége vagy énekhangja legyen.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/20. számában jelent meg május 17-én.
