
Közösen elítéltük Oroszország háborús lépéseit Ukrajnával szemben, és egységes szankciók bevezetéséről döntöttünk – mondta Orbán Viktor péntek hajnalban, a brüsszeli uniós csúcs után, a Facebookon közzétett nyilatkozatában. „Világossá tettem, hogy mi ki fogunk állni Magyarország nemzeti érdekei mellett, és nem fogjuk engedni, hogy Magyarországot bárki belesodorja ebbe a háborúba” – fogalmazott a miniszterelnök
A magyar kormányfő elmondta: a csúcson egyetértettek abban, hogy a háború semmilyen konfliktushelyzetre nem jelenthet megoldást.
Hangsúlyozta, hogy az egységes szankciók nem érintik az energia területét, ezért, mint mondta, Magyarország és az unió többi tagállamának energiaellátása a szankciók ellenére is biztosított. Orbán Viktor közlése szerint döntöttek arról, hogy több pénzt kell fordítani azoknak az országoknak a biztonságára, amelyek szomszédosak Ukrajnával, így Magyarországéra is „és több pénzt kell fordítanunk a keleti határvédelemre”.
A kormányfő leszögezte, hogy a csúcson egyetértettek abban: felelős magatartásra van szükség, elhamarkodott és felelőtlen nyilatkozatok csak rontják a helyzetet és veszélyeztetik az európai emberek biztonságát. Közölte, hogy a tárgyalások a NATO-ban folytatódnak.
Percről percre közvetítésünket itt olvashatja.