„A kiléptetett bérelt dolgozók között magyar, vietnámi, kirgiz, ukrán munkatárs egyaránt szerepel” – reagált a dél-koreai érdekeltségű akkuipari gyártócég, a Bumchun Precision Hungary Kft. azokra a szerdai hírekre, melyek szerint kirúgták a vendégmunkásokat betanító magyarokat a salgótarjáni gyárból, és helyükre vietnámiakat vettek fel. A cég közleménye azt írja, hogy az év végén plusz létszámra volt szükségük, amit „munkaerő-kölcsönző cégek munkatársainak bevonásával kezeltünk a szükséges termelési volumen fenntartása érdekében”, ez év elején azonban „az autóiparban tapasztalható megtorpanás” miatt „átmenetileg a decemberben bevont létszám csökkentésére” kényszerültek.
„A bérelt munkatársak közül a koreai vezetés a további feladatok végzésére a megbízható, jobban teljesítő munkaerőt tartotta meg”, írja a közlemény, amely szerint csak olyanok távoztak a cégtől, akik ezt maguk kérték vagy akikkel erről közös megegyezés született. A szerdai hírek szerint összesen hatvan emberről van szó, a cég létszáma a cégnyilvántartásban fellelhető legutóbbi adatok szerint csaknem négyszáz volt, a leépítés tehát a dolgozók 15 százalékát érinti.
Az elektromos autók akkumulátoraihoz alkatrészeket gyártó Bumchun 2020-ban érkezett Magyarországra, és több milliárd forintnyi állami támogatást kapott, amiért munkahelyeket teremt. Maga Szijjártó Péter jelentette be 2019 júliusában, hogy a cég hazánkban építi meg első külföldi gyárát, és a 13,3 milliárdos beruházást a magyar állam 2,65 milliárd forinttal támogatja. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán közleményt adott ki, amelyben azt írta: kivizsgálja a Bumchun Precision Hungary Kft. „esetében kialakult helyzetet”.