Idén 75 éve, 1948 áprilisában kezdődött a gyermekvasút építése, az első építési szakaszon a Széchenyi-hegy, Normafa, Csillebérc (Úttörőváros) és Virágvölgy megálló között július 31-én indult meg a vonatforgalom, a teljes vonal két évvel később készült el. Most az akkori átadóünnepségen, 1950. augusztus 19-én Hűvösvölgyben készült képet vesszük jobban szemügyre. Egy kép anatómiája.
Gyermekvasút
1947-ben Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter, „az úttörők nagy barátja kezdeményezésére” döntött az államvezetés az Úttörővasút megépítéséről, helyszínként felmerült Gödöllő, a Margit-sziget és a Népliget is, de a Magyar Kommunista Párt Központi Bizottsága végül a budai hegyek mellett döntött, mivel itt, Csillebérc környékén jelölték ki az Úttörő Köztársaság helyét is. A kisvasút három részletben készült el ifjúsági brigádok részvételével. Az állomásépületek tervezésével a MÁV legismertebb építészeit bízták meg, a vasúti kocsik egy része az Úttörővasút számára készült, további járműveket más kisvasutakról irányítottak át. 1948. július 31-én Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter mint a népi demokrácia ajándékát adta át az első szakaszt, a teljes vonalat 1950. augusztus 19-én helyezték üzembe, a forgalom egy nappal később, az alkotmány ünnepén indult meg. „Megelevenedik előttünk a letűnt kapitalista rendszer nyomora, az éhező, rongyos, fázó gyermekek és szinte látjuk a kommunistákat, akik felemelik tiltakozó szavuk és tettekkel is harcolnak a gyermekek, a nép boldogabb életéért a vérszívó kapitalisták ellen. S a jelen. A ragyogó, pirospozsgás, telt gyermekarcok. Az örömtől csillogó szemek, amelyek simogatóan futnak végig a szerelvényen s szinte beszélnek: a Pártnak. Rákosi pajtásnak köszönhetjük ezt is!” – írta 1950-ben a Néplap. Az Úttörővasút a rendszerváltás óta Gyermekvasútként üzemel. Azóta több állomást is átneveztek: Úttörőváros Csillebérc, Előre Virágvölgy, Ságvári-liget pedig Szépjuhászné lett.
Úttörőmozgalom, a szocialista nevelés eszköze
Bár a hazai úttörőmozgalom már az 1919-es Tanácsköztársaság idején megszületett, csak a második világháború után, 1946-ban alakult meg „a gyermekek önkéntes tömegszervezeti tömörülése”, a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség vezetése alatt működő Magyar Úttörők Szövetsége, mely egy ideig még párhuzamosan működött a cserkészmozgalommal. A szervezet fő feladata volt, hogy az általános iskolás gyerekeket játékos összejöveteleken készítse fel a felnőtt életre, nevelje „a párt iránti szeretetre és hűségre, a proletár nemzetköziségre”. A mozgalom alapegysége a 6–12 gyerekből álló őrs volt, a gyerekek maguk választhatták meg nevüket, a Mókus, a Rakéta vagy épp Winnetou őrs életéről a Pajtás magazin számolt be. Az Úttörővasút 75 éves működése során mintegy 16 ezren – egy ideig kizárólag jeles tanulók vagy jó tanulók – szolgáltak vörös nyakkendős, fehér inges kisvasutasként a vonalon, ők látták el a forgalomirányítói, a pénztárosi, a kalauzi teendőket éppúgy, mint a postai feladatokat. A gyermekszervezet 1990-ben egyik napról a másikra szűnt meg.
Rákosi Mátyás
Sztálin legjobb magyar tanítványa vajdasági zsidó kereskedőcsaládban született 1892-ben. A Kommunisták Magyarországi Pártjának egyik alapítója volt, ami miatt bebörtönözték, de a Tanácsköztársaság százharminchárom napja alatt már termelési népbiztosként működött a Forradalmi Kormányzótanácsban. A bukást követően Nyugat-Európába emigrált, 1924-ben azonban illegális munka miatt hazatért, de gyorsan lebukott, s 1925-ben lázadás miatt 8 és fél, tíz év múlva a kommünben játszott szerepe miatt életfogytiglani börtönre ítélték. 1940-ben az Oroszország által a szabadságharc 1849-es leverésekor zsákmányolt honvédzászlókért cserébe kiengedték Moszkvába, ahol hősként fogadták. A front elvonulása után tért vissza Magyarországra, és Sztálin felhatalmazásával vezette a kommunista párt újjászervezését, illetve a teljes hatalomátvételt. A Magyar Dolgozók Pártjának első titkáraként Rákosi személyi kultuszt épített ki maga körül, irányításával kezdetét vette az ÁVH működése, az erőszakos iparosítás, a mezőgazdasági kollektivizálás, a teljes államosítás. Rákosi működése idején tízezreket telepítettek ki, koncepciós perekben számos kommunistát és nem kommunista polgárt végeztek ki. Rákosi 1952 augusztusától a miniszterelnöki posztot is betöltötte, de a Sztálin halálát követő időszakban önkritikára kényszerült. 1953-ban át kellett engednie ezt a tisztséget Nagy Imrének, munkáját azonban minden lehetséges eszközzel igyekezett ellehetetleníteni, végül 1955-ben sikerült félreállítania. 1956 júliusában az MDP központi vezetősége szovjet utasításra minden tisztségétől megfosztotta, és „gyógykezelésre” a Szovjetunióba küldte. Az 1956-os forradalom leverése után Rákosi megpróbált hazatérni, de erre nem kapott engedélyt. 1971. február 5-én halt meg az oroszországi Gorkijban, hamvait titokban hozták haza, szűk családi körben búcsúztatták el.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2023/27. számában, az Időgép mellékletben jelent meg július 7-én.
