A koronavírus-járvány kapcsán szokás emlegetni, hogy épp száz éve hasonló válságon ment keresztül Európa: akkor a spanyolnátha miatt. Érdemes tanulmányozni annak a járványnak a történetét, lefutását. Például, hogy a keményebb időszak két éven át eltartott, majd a spanyolnátha a húszas évekre belesimult az enyhébb, szezonális influenzák sorába. A koronavírus kapcsán is vannak ilyen várakozások. Persze, addig ki kell végre fejleszteni a vakcinát, és elég sok embernek immunissá kell válnia.
De nézzünk most inkább egy másik, tíz évvel későbbi történelmi párhuzamot, amit a Vox.com emlegetett szerdai cikkében. A nagy gazdasági világválság a húszas évek végén robbant ki, és végiggyűrűzött a harmincas éveken, különösképp az Egyesült Államokban. Magyarországon húsz százalékkal visszaesett az ipari termelés, a mezőgazdasági termelők súlyosan eladósodtak, a törlesztést csak a harmincas évek közepén tudták megkezdeni. A gazdasági világválság szerepe igencsak jelentős volt a II. világháború kirobbanásában.
Most is láthatjuk, hogy Európa és a világ országai mind maguk igyekeznek megbirkózni a járványhelyzettel és a gazdasági problémákkal. A világ egyre szétforgácsolódottabbá válik: ma csak a határokat zárják le és a maszkszállítmányon vesznek össze, holnap jóval súlyosabb konfliktusok fognak kirobbanni. Annak a kornak, amelyikben a britek különutassága foglalta le a többé-kevésbé összetartó Európát, vége. Az Európai Unióban persze még elszórakozhatnak olyan régi bohózatokkal, mint hogy a Néppárt mennyire zárja vagy ne zárja ki a Fideszt, de ez már tényleg csak viccnek jó.
A Fed St. Louis-i szövetségi bankja március 24-én azt jósolta, az Egyesült Államokban a munkanélküliség elérheti hamarosan a 32 százalékot is. Ez magasabb, mint amennyit a nagy gazdasági világválság csúcspontján tapasztaltak. Akkor a legrosszabb időkben 24,9 százalékról volt szó. Alig néhány hete még csak 3,5 százalékról. A március 28-ával záruló héten a tengerentúlon 6,6 millió munkanélküliségi biztosítást kötöttek. Döbbenetes szám.
A munkanélküliségi válság itt van a nyakunkon | Magyar Hang
Kedd délutánig kellett várnunk, hogy az elmúlt hetek nyomasztó híráradata után végre valami pozitívat is olvashassunk. Miután napról napra megtudhattuk, hol mit tiltanak épp be, milyen néhány héttel ezelőttig rendíthetetlennek érzett alapjogot korlátoznak és hányak munkahelyét záratják be, megérkezett az első reménykeltő fecske.
A várható súlyos munkanélküliségi válságról szólt már a magyar kormány is, különböző intézkedésekkel igyekeznek a bajokat mérsékelni. Ezek – például a hiteltörlesztési moratórium, vagy a kata megfizetési alóli mentesség – jók, de csak a kezdetet jelenthetik. Orbán Viktor egyértelművé tette, hogy feltétel nélküli alapjövedelemben nem gondolkozik. És tény is, hogy egy frissen munkanélkülivé vált állampolgár számára az a jó esetben alig százezres havi bér is nagyon kevés lenne.
Elsősorban nem is az állami segélyezési rendszerben szükséges gondolkozni (bár minél több és kiterjedtebb kárcsökkentésre szükség van), hanem a gazdaság újraindításában és fellendítésében. Bármennyire is gondolják most úgy baloldaliak, hogy minden egyes embert az államnak kell fizetnie, vagy azt, hogy a kapitalizmus megbukott volna a járvány miatt. Nem: a kapitalizmus felfüggesztésre került a hol helyes, máskor túlzó vagy felesleges, helyenként egészen hisztérikus (állami) döntések következtében. De a gazdaság – lehetőleg mihamarabbi – újraindításának nincs alternatívája. Még ha lenne is annyi állami pénz: az emberek nem fognak tudni fél évig vagy még tovább bezárkózni, a négy fal között élni. Ennek mentális és fizikai egészségre gyakorolt következményei szintén beláthatatlanok.
A gazdasági következmények mindenképpen hosszú ideig érezhetőek, és rendkívül fájdalmasak lesznek. Csak az a kérdés, hány évről vagy évtizedről lesz szó. A járványra már rég nem fogunk emlékezni, amikor a gazdasági és mentális károk ugyanúgy a mindennapok részei lesznek.
