Szeretem a németalföldi filmművészet produktumait, és amilyen az én balszerencsém, ezekből az alkotásokból viszonylag kevéshez jutok hozzá, akár moziban, akár mozicsatornákon keresném e tartalmakat. A szűkösség felhajtóereje rám is hat, ezért mindig különös izgalom fog el, ha egy holland, belga, esetleg luxemburgi film vagy sorozat kerül a látóterembe. Talán a zaklatott történelem utáni nyugalmas időszak, vagy a sokszínűség merész felvállalása tette, de az egykoron három nagy nemzet (német, angol, francia) ütközőzónájaként elhíresült, és ide-oda csapódó, véres harcokat megélt Németalföld ma már tud nevetni, könnyedebb stílust képvisel művészetében, mint akár óriás szomszédai, és ez is vonzó az egyszerű tartalomfogyasztó számára.
Néhány hete egy habkönnyű krimi fut a Netflixen, Ferry: A sorozat címen. A széria a belga–holland közös gyártású, három évadot megélt Undercover (Páros küldetés) című koprodukció, és az önálló filmként forgatott Ferry című mozi közé ékelődik, az előbbi előzményeként, és az utóbbi folytatásaként. Az állandóságot a két főszereplő, a tipikus gengszterfigurát kitűnően játszó Frank Lammers (a Bikanyak című, Oscar-díjra jelölt alkotás szereplője) és kedvese, a bájosan egyszerű, ám érzelemdús, és fölöttébb szépséges Elise Schaap (ő a Hűséges barátnők című, szintén Netflixen futó holland thrillerből lehet ismerős) képviseli a történetekben. Az Undercover hatalmas sikere (itt említsük meg a főszereplőt, a suttogva beszélő Tom Waest, aki viszont a nyomozót játssza rendkívül hitelesen) szinte kikényszerítette az előzményfilmet, illetve a most debütáló spinoffot is.
A friss sorozatban Ferry Bouman lép(ne) a letartóztatott brabanti drogfőnök, Arie Tack helyére, akit a számos holland film mellékszerepét eljátszó eindhoveni színész, Steef Cuijpers alakít, és aki a szerep kedvéért teljesen leborotváltatta a fizimiskáját, beleértve a szemöldökét is. Ferry segítői a családtagjai, sógorai, azok habókos barátai, számtalan vicces jelenet szereplői. A sorozatban a holland színészvilág krémje vonul fel, ami azt mutatja, hogy az alkotók (és a szereplők) határozottan pozitív elvárásokkal vágtak bele az epizódok elkészítésébe, és úgy tűnik az első kritikákból, hogy várakozásaik nem voltak alaptalanok. A közösségi médiában a rajongók már a folytatást követelik, és ez mindenképpen jó jel.
A cselekményszál a drogelőállítás és -kereskedelem körül bonyolódik, a főhős karaktere nagyon is valós személyen és történéseken alapszik. A Bouman környezetébe beépülő rendőrök akcióit tárgyaló három évados Undercover megtörtént eseményeket mutat be: egy hírhedt drogkereskedő, Janus van Wesenbeeck kábítószer-üzelmeit leplezték le ily módon a zsaruk. A bíróság 2011-ben tizennégy év börtönbüntetésre ítélte a bűnözőt. A film és az előzménysorozat már a forgatókönyvírók fikciója, ám folyamatában tökéletesen beleillik a történések fő sodrába. A valós problémákat (Brabant régió – főképpen Észak-Brabant – mai napig az ecstasygyártás központja Európában) feszegető mű mesterien váltogatja a könnyedebb és komolyabb snitteket az epizódokon belül, és a két főhős kapcsolatán keresztül erkölcsi mondanivalókkal is szolgál, sőt erőteljes drogellenes narratívával is bombázza a nézőt, nagyon helyesen. Az talán furcsa lehet, hogy egy drogkereskedőt romanticizálnak az alkotók (azért Ferry Bouman nem egy Robin Hood), ám ezt elnézhetjük nekik, Lammers színészi játéka hitelesen adja át ugyan a nehézfiú karakterét, de az érző társ szerepköre tompít minden erőszakot az epizódokban. A nyers erőszak nem kap helyet a filmben, nem true crime-ot látunk tehát a pénzünkért, hanem ízig-vérig európai krimit, Adidas baseballsapkákkal, susogós mackókkal, Mercedes kisteherautókkal. Az amerikai krimikliséktől megfáradt szem remek szórakozást lel ebben a szériában, mely szinkronizálatlanul került fel a streamingszolgáltató kínálatába, ám a jellegzetes, ritkán hallható holland–flamand nyelv plusz szórakozást is jelenthet az arra fogékonyak számára. A technikai kivitelezés mesteri, a színek, a fényképezés, a hang profi munka, igazi németalföldi minőség. Hála az égnek a Netflix maradt a jól bevált gyakorlatánál, egyhuzamban ledarálhatjuk a nyolc részt, akár egy esős novemberi hétvégén is, nem kell várnunk tehát Ferry kalandjait hétről hétre, mint tettük azt annak idején Blazsej doktor ármányaira áhítozva a 80-as évek derekán!
Ferry: A sorozat. Belga-holland sorozat, Netflix
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/45. számában jelent meg november 17-én.