Jobbítani igyekeznek Kína nemzetközi közképét.
Külföld
Emberi életben nem esett kár.
Ha előre hozott választásokra kerül sor, visszajöhetnek a szocialisták.
A külügyminiszter szerint a nemzetközi közösségnek el kell kerülnie a felelőtlen nyilatkozatokat, amelyek a régió destabilizálódásához vezethetnek.
Megkönnyítik a magasan képzett harmadik országbeli munkavállalók elhelyezkedését. A javaslatot a Fidesz képviselői elutasították.
Győzelme azt is jelenti, bizonyos szektorokban jöhetnek a kötelező koronavírus elleni oltások.
A szakadék szélén állunk, és a rossz irányba haladunk – mondta António Guterres főtitkár a New York-i ENSZ-közgyűlésen.
Az Európai Bíróság döntése és bírsága ellenére sem állítják le a Turów-i lignitbányát.
A javuló járványadatoknak köszönhetően Indonézia úgy tűnik, ismét megnyitja népszerű turistacélpontjait a külföldi turisták előtt.
A boltokban a vásárlóknak FFP2-es maszkot kell viselniük, a nem sürgős operációkat elhalasztják.
Novembertől az állami hivatalokban oltási vagy gyógyultságot tanúsító igazolásra lesz szükség.
A bíróság határozata szerint Oroszországnak 100 ezer euró értékű kártérítést kell fizetnie Litvinyenko özvegyének.
Az ázsiai országban már a tálib hatalomátvétel előtt is katasztrofálisak voltak az életfeltételek. Mi jön most?
Hárman kapták meg az elismerést, amely az mRNS megelőző és terápiás célú kutatásáért jár.
A külügyminiszter szerint olyan nyilatkozatok születnek egyes európai vezetők részéről, amelyek „meghívásként értelmezhetők az afgánok szempontjából”.