Hová zuhanhat még Afganisztán?

Hová zuhanhat még Afganisztán?

Afgán pénzváltó egy piacon 2021. szeptember 4-én (Fotó: Reuters)

Több mint 1,2 milliárd dollárt sikerült összegyűjteni az ENSZ afganisztáni adományozó konferenciáján az ország lakosságának humanitárius segélyezésére – jelentette ki szeptember 13-án az ENSZ-főtitkára Genfben. António Guterres abban reménykedik, hogy ha feltételekhez kötik ezeket a támogatásokat, az akár nyomásgyakorló eszköznek megfelelő lesz, hogy jobb belátásra bírják a tálibokat. Guteres optimizmusát azonban idáig mintha semmi nem támasztaná alá: habár a tálibok korábban számos ígéretet tettek az emberi jogok tiszteletben tartására, az eddigi hírek szerint eszükben sincs tartani a szavukat, sőt augusztus 15-e óta – vagyis amikor az iszlamista szélsőségesek átvették az ország irányítását – rengeteg visszaélésről érkezett hír. Ám ez még csak töredéke annak a rengeteg szenvedésnek, ami várhatóan már az elkövetkező hónapokban elérheti az országot.

Persze az afgánok élete már eddig sem volt könnyűnek nevezhető, semmilyen értelemben. Az ENSZ élelmezési segélyekkel foglalkozó szerve, a Világélelmezési Program (WFP) szerint Afganisztán már két héttel a tálib hatalomátvétel előtt is súlyos élelmiszerhiánnyal nézett szembe, mert az ez évi termés 40 százaléka elveszett az aszály miatt. Különösen erős volt a pusztulás az ország központi részén, Gur, Dájkondi és Farjáb tartományban, azonban az aszály az északkeleti részeken, Badahsán tartományban is erősen éreztette hatását, ahol gyakorlatilag éheznek az emberek. A WFP szerint így a 38 milliós ország nagyjából egyharmada, 14 millió ember szembesül most az éhezéssel.

Erről is olvashat a cikkben:
• Nehéz a menekülők helyzete
• Maradni pénz nélkül?
• Mi marad az afgánok utolsó túlélési esélye? 

A teljes cikket a Magyar Hang szeptember 17-én megjelent, 2021/38. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

 

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1490 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!