Egyre több szavunk van a különböző mentális állapotokra. A témában egyre nyíltabb közbeszédnek köszönhetően lassan, de biztosan válik egyre inkább köztudottá több orvostudományi kifejezés jelentése – például mára a legtöbben megtanultuk: a szomorúság nem egyenlő a depresszióval. Amíg jelentéstanilag egyre több mindent értünk, a legmélyebb lelki mechanizmusokkal kevésbé találkozhatunk, ugyanis csekély számú érintettnek van meg az a képessége, hogy úgy meséljen, hogy a befogadó egyszerre értse és érezze az adott zavar benső működését. Kácsor Zsoltnak megvan ez az adottsága, és a Pokoljárás Bipoláriában című autofikciójában leképezte a saját lelkét a szavak szintjére, aminek az eredménye egy hátborzongatóan erős szöveg, amelyet nem lehet egykönnyen elfelejteni, de nem is érdemes.
A könyv egésze pár órát mutat be az elbeszélő öngyilkossági kísérletét megelőzően, azonban sokkal többnek érződik, hiszen történetek és emlékek hosszú sora vonul fel, melyekben tetten érhető a narrátor bipoláris zavara. Témaként megjelenik a be nem teljesült szerelem, a paranoia, a hipochondria, a kettős személyiség, az áhított halál és az olyan emberi kapcsolatok, mint a barátság vagy a testvéri kötelék. Ami a történeteket leginkább beárnyékolja, az az a nézőpont, ahonnan megismerjük őket: alkohol- és gyógyszer-befolyásoltság alatt, a jó szándékú embereket titkos ügynökökként azonosítva, elfojtások között félve és szorongva és kilátástalanul. Az egészséges psziché számára felfoghatatlan gondolatáradatokat tár fel a szerző, melyek azonban egy pillanatra sem válnak pátoszossá, mert minden betűben érződik a szöveg hitelessége és valódisága: egy ártatlan – valóban szándékosan ártani képtelen – ember „kettős érzelmi élete” bomlik ki az olvasó előtt, ahogy ez a könyv hátulján is olvasható.
A bipolária egy dualitásra utal: az elbeszélő életében a halott ember jelenti a másik felet, ő az, aki benne él, a belső ikertestvére, aki rejtőzködik, és legszívesebben menekülne előle, de egy testben ragadtak. Kiolvasható az elbeszélő irányából egy nagyon erős önutálat, olykor undor saját maga irányába a halott ember miatt, aki a világában realitás tárgya, nem képzelgés. Az olvasó számára sok minden beilleszthető a halott ember gúnyájába: jelentheti ő az elfojtások összességét, traumák sorát, megaláztatásokat, Pierre bácsi lenéző mondatait vagy bármilyen más, borzalmas emléket, de a narrátor valóságában ő csupán a gonosz és nem valamiféle bonyolult, megtestesült szimbólumrendszer. Mégis érvényes utóbbinak látni, hiszen a szöveg egy szépirodalmi alkotás, ennek megfelelően az irodalom eszköztárával bátran él.
Nem kérdés, hogy annak, aki úgy tud írni, mint Kácsor Zsolt, a szavakkal meghitt kapcsolata van. A nyelv iránti nagy fokú érzékenységét a narrátor újra és újra megvallja, amikor az egyszavas fejezetcímekből elhagyja a magánhangzókat, ezáltal szabadjára engedi a mássalhangzókat: kísérletezik, hogy milyen szavak alakulhatnak ki a magánhangzók pótlásával és a keletkezett szavakat beágyazza a történetbe, melyek fontos vonalvezetőkké alakulnak és ritmust adnak a fejezeteknek. Amikor például meglátja az olvasó a fejezetcímet, hogy RMLM (rémálom? remélem?), máris gondolkodik, mire gondolhatott a költő, és teóriát gyárt, melyet később az elbeszélő vagy cáfol vagy nem. Emögött nem csupán egy véresen komoly játék bújik meg, hanem az elbeszélő zsidó vallása okán utal a héber nyelvre is, amelyben az úgynevezett mássalhangzóírás használatos – ezt emelte át a magyarba Kácsor.
A regény folyamatosan emlékezteti az olvasót arra, amit a felnőttek néha elfelednek saját felnőtt társaikról, de időnként saját magukról is: mégpedig, hogy az elbeszélő egykor gyerek volt, és sűrűn jelennek meg ehhez kapcsolódóan különböző mondókák: „Méz, méz, idenézz, gyerekfejben gyerekész, gyerekészben gondolat, a halálnak foglya vagy”. A már-már Stephen King-i horrorisztikus dallamok mantraként hatják át a szöveget, belső tartalmukat tekintve derűs rímekbe ágyazott iszonyatot hordoznak. Kiszámíthatatlan pillanatokban jelennek meg, így egyfajta véletlenszerűség alakul ki, mely tökéletesen szemlélteti a depresszió ingatag működését, a gondolatok állandó, veszedelmes csapongását.
A Pokoljárás Bipoláriában című könyvnek tétje van; billegés az élet és a halál, az élő és a halott ember, a felszabadulás és az elfojtás, és minden létező, valóságos, igazi és tényleges lelki kettősség között.
Kácsor Zsolt: Pokoljárás Bipoláriában. Kalligram Kiadó, 2023. 3990 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/19. számában jelent meg május 10-én.
