Az 1990 és 2010 közötti húsz évben sokkal szabadabban éltünk, ma viszont hasonló államközpontúság jellemző, mint Horthy és Kádár alatt – fogalmazta meg Pokorni Zoltán a Hegyvidéki Önkormányzat szeptember 17-ei emléktábla-avatásán. A kerület Sólyom László néhai köztársasági elnök előtt tisztelgett, őt méltatta Pokorni azzal, hogy eltolta magától a NER-t, melynek ugyanakkor eddig bizonyos mértékig – polgármesterként mindenképp – a része volt.
A Válasz Online vette észre, hogy a kerületi tévé öt napja közzétette a beszédet, melyben a volt kerületvezető – aki utolsó polgármesteri hónapjaiban is utódjával, Kovács Gergellyel hadakozott – ilyeneket mondott: „Egy borzalmas huszadik század után, amikor Magyarország egy államközpontú társadalomban élte az életét Horthy alatt, majd (…) Kádár alatt, egy nagyon biztató évtizedünk, vagy két, két és fél évtizedünk volt, hogy ezt az államközpontúságot magunk mögött hagyjuk és egy plurálisabb, több színű, ma már kicsit finnyásan kerüljük a szót: liberálisabb, vagy szabadelvűbb, vagy diverzifikáltabb, többpólusú társadalomban éljünk szabad emberként. Ez 1990 és kétezertizenvalahány között megadatott nekünk, ebben bízni, ebben élni. Azóta ki tudja, milyen vastörvények miatt újra ezt az államközpontúságot látjuk megerősödni. Ha a magyar társadalomnak ezt az üdítő két évtizedét egy alakkal jellemezni akarjuk, akkor az biztos, hogy Sólyom Lászlónál nem találunk alkalmasabbat erre.”
Pokorni az elmúlt időszakban több interjút is adott, a Mandiner címlapon hozta például a beszélgetésüket, melyben egyebek mellett arról beszélt: „Ma már a plakátokra rövid szövegek kellenek. Ennek persze megvan az ára. Ahogy arra már utaltam: a leegyszerűsítő üzenetek nem a Fidesz, hanem a modern politika problémája. Lehet, ebből egy pesszimista veterán alakja bontakozik most ki rólam, de úgy látom, az internet és a tömegdemokrácia együtt hozta el ezt.” De a Magyar Péter-jelenség kapcsán mondott olyat is: „Mindig érzékenyek vagyunk a másik politikai térfél stílustalanságára, s rém megbocsátók a mieinkkel.”
A Válasz Online felidézte, hogy a fideszes vezetés (és főként Orbán Viktor) szeret a 2010 előtti húsz évre inkább az „átmenet két zavaros évtizedeként” hivatkozni. Pokorni egyébként korábban volt már a Fidesz elnöke is, a XII. kerületet pedig 2006 őszétől vezette. A polgármesterségért idén nem indult újra, bár 2019-ben még a fideszes budapesti indulók közül ő nyert a legnagyobb aránnyal.