– Nem tud Tisza Párt elleni politikai szerveződésről – erről beszélt Karácsony Gergely keddi sajtótájékoztatóján az RTL kérdésére. Magyar Péter a Telexnek hétfőn adott interjújában arról beszélt, hogy több inkumbens országgyűlési képviselő, köztük párbeszédesek, momentumosok és MSZP-s képviselők „zsarolási potenciált” építenek a túlélésük érdekében. Emiatt Duna Párt vagy Egyesület néven hoznának létre egy kooperációt, amivel a Tisza ellen szervezkednének.
A főpolgármester szerint nem ismeri részletesen Magyar Péter vonatkozó nyilatkozatát, ő azt tudja, hogy Budapesten a Duna folyik, de ő Duna Egyesületről nem tud. Hogy ez azt jelenti-e, hogy nincs politikai szerveződés a Tiszával szemben, arra azt mondta, hogy ő ilyenben biztosan nem vesz részt. – Hogy mások miről beszélgetnek, azt tőlük kell megkérdezni, én nem tudok ilyen kezdeményezésről – mondta leszögezve, hogy ő nem kíván a magyar belpolitikában aktív szerepet vállalni, a várospolitikában annál inkább. A Magyar Péter által szintén „hírbe hozott” Hadházy Ákos reakciójáról ITT írtunk.
A Magyar Hang később arról kérdezte Karácsony Gergelyt, hogy mit szól ahhoz, hogy Magyar Péter szerint ott lett volna neki a nyár arra, hogy egyeztessen a frakciókkal, de ő inkább elment nyaralni, most pedig a közgyűlés megalakulása előtt egy héttel kezdett el kapkodva. Hogy mi történt, mit csinált a nyáron, arra Karácsony Gergely azt mondta, erre nem szeretne reagálni, „mert azt gondolom, hogy egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk egy bizonyos szint alá”.
Arról, hogy még mik hangzottak el a főpolgármester sajtótájékoztatóján, itt írtunk.