Magyar Péter hétfő este a Telexen megtette a „nagy leleplezést”, amit már emlegetett egy ideje. A hozzá innen-onnan eljutott pletykákból arra a következtetésre jutott, hogy valakik „Duna Egyesületet” vagy „Duna Pártot” szerveznek és a trónját fenyegetik – írja Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő friss Facebook-posztjában.
Mint megírtuk, Magyar Péter azzal hozakodott elő, hogy ellenzéki képviselők állítólag Duna Egyesület néven szervezkednének a Tisza Párt ellen. Állítása szerint több inkumbens országgyűlési képviselő, köztük párbeszédesek, momentumosok és MSZP-s képviselők „zsarolási potenciált” építenek a túlélésük érdekében. Meg is nevezte néhányukat, akik szerinte benne lehetnek ebben a szervezkedésben: „Hadházytól Karácsony Gergelyen át Csárdin, Hajnal Miklóson és Szabó Tímeán át mindenkit próbálnak összelapátolni.” Szerinte ez a magyarázata annak, hogy az ellenzék egy része megpróbál fogást találni rajtuk, és ezért húzta elő Hadházy Ákos azokat a Diákhitel Központból származó szerződéseket, melyeket ő írt alá annak idején. Lapunk még hétfő este megkereste Hadházy Ákost, hogyan kommentálja a Tisza Párt vezetőjének kijelentéseit, ám ő azt felelte, hogy szeretne 10-ig elszámolni, mielőtt bármit nyilatkozik, nehogy indulatból reagáljon, és hasonló értelmű posztot tett ki a közösségi oldalára is.
Hadházy kedden – miután magában elszámolt pár ezerig – már bővebben foglalkozott a témával, és mindenekelőtt leszögezte, ő nem tud arról, hogy az általa ismert közéleti szereplők részéről bárki is Duna Egyesületet vagy Pártot szervezne. Ő maga sem beszélt soha ilyesmiről a Magyar Péter által megnevezett személyekkel. Ugyanakkor bizonyos jelekből arra következtet, hogy Magyar információinak forrása Ungár Péter volt, ami szerinte sokat elmond a sztoriról. (A bejegyzés végére be is tette annak az Ungár-interjúnak a linkjét, amelyben az LMP társelnöke felvázolja a szóban forgó „összeesküvést”.) Hadházy mélyen elszomorítónak nevezte, hogy a Tisza Párt elnöke azt feltételezi, ő bármit is pozíciószerzés érdekében tesz, illetve hogy azt hiszi, hogy azért szokott korrupciógyanús ügyeket bemutatni, hogy a saját pecsenyéjét sütögesse.
Arról is írt, hogy persze nem akar örökké független lenni, de pártot csak akkor alapítana, illetve akkor lépne be, „ha van még 8-10 olyan ember, aki letett már valamit az asztalra, van bizonyos ismertsége, nem kompromittálódott, nem kollaborált a Fidesszel”, és persze vállalja, hogy a kormánypropaganda célkeresztjébe kerül. Nyilvánvalóan ilyenekből nincsen sok, bár szerinte most már egyre többen vannak. Ám egy esetleges új pártnál amúgy is fontosabbnak tartja, hogy legyen valódi, fair parlamenti választás. Végül arra figyelmeztette Magyar Pétert: tudomása szerint jelen pillanatban még nincs napirenden új párt szervezése, de a Tisza Párt elnöke ezzel a „magatartásával és kommunikációjával nagyon sokat tesz azért, hogy előbb-utóbb legyen igény ilyesmire is”. Mindettől függetlenül Hadházy újra megígérte, hogy ott lesz a Magyarék által a közmédia épülete elé szervezett október 5-i tüntetésen, és erre biztatott mindenkit.