
Egyre valószínűbb, hogy van hatásos szer a koronavírus ellen – számolt be róla a CNN alapján az Index. A thai egészségügyi minisztérium képviselői hétfői, bangkoki sajtótájékoztatójukon elmondták: már a második beteget kezelték eredményesen a lopinavir-ritonavir-oseltamivir kombóval. A bejelentésre azért vártak máig, mert a megerősítő laboreredmények előtt nem akartak elhamarkodott kijelentéseket tenni.
Múlt héten már lehetett tudni, hogy két HIV-ellenes és egy influenza ellen kifejlesztett szer keverékével kezeltek sikeresen egy koronavírusos nőt. Nála már hosszú idő óta mutatott pozitív eredményt a vírusteszt, a kombináció viszont sikeres gyógyulást hozott.
Már a betegek is megjelentek a tíz nap alatt felépített kínai kórházban | Magyar HangAz említett 71 éves nő egy volt a 19 thaiföldi beteg közül, aki a legsúlyosabb tüneteket produkálta. Ő még továbbra is kórházban van. A thaiföldi orvosok felajánlották a nemzetközi tudományos közösségnek a kutatási adataikat. Kriangsak Atipornwanich szerint ezzel az egész emberiség javát szolgálhatják.
Közben Kína szárazföldi részén vasárnap éjfélig az összes fertőzött száma 17 205-re emelkedett, míg a halálos áldozatoké 361-re.